LÉPCSŐK

2014 november 26. | Szerző: Nyisztor Melinda

 

Nem tudom, hogy miről szóljon a dalom, csak azt akarom,

hogy az embereknek adjon…

 

Adjon vigaszt, nehéz időkben támaszt,

hogy azt mondhasd: nem vagyok egyedül, de legbelül minden úgy kiürül,

s „a hogyan tovább?”-ra  te adsz egy választ.

 

A szavak…, a szavak azok fontosak, és pontosak kell, hogy legyenek. Hogy azok

alatt azt értsd, ami neked kell, mert ugyanazon rajz is mindenkinek mást jelent.

Szóval a válasz: válassz! Benned a kérdés és a lépés a megoldás felé. Én csak

terelgetlek afelé. Olykor nem egyszerű, de nagyszerű, ha a „lépcsőzés” meseszerű.

 

Ne felejts el akkor sem, ha a sorod túl jól megy: az öröm megosztása is ér,

hogy az nekem adjon még! Még többet, hogy legyen, mivel a soraimat kitöltsem.

Nem várok hálát, de a málhát – ne csak azt akard rám pakolni, velem együtt vinni,

mert tudunk mi együtt inni akkor is, ha a napjaid pazarok is.

 

Ahányan vagyunk itt a világban, lettünk mi egymásnak,

tanár és tanító, mikor melyik helyénvaló – így könnyebben megértheted, hogy a

lépéseidet hogyan tegyed, hogy adjon az embereknek…