PILLANATOK

2014 november 11. | Szerző: Nyisztor Melinda

Élek, s félek, mert törékeny nagyon, de hagyom,

hogy megtörténjen az, ami adott napon a sorsom.

Pillanatok: szépek, édesek, nevetve viccesek, máskor meg már az

őrületbe kergetnek… s ilyenkor reklamálsz: „hé, ott fönt rám ki vigyáz?”

Ezt velem nem tehetik, de mások csak nevetik, és érzik, hogy most a

csillagzatod rosszul áll. Hát szalutálj! Húzd ki magad és lépj tovább!

Holnap meglepetés vár, és akkor nem feleselsz már,

a jó az mindenkinek megjár. Ilyenkor evidens, hogy az élettől nem vagy disszidens.

Don’t worry, be happy – könnyű mondani és átélni, ebben a fázisban nem

érdekel semmi!

Jól van, jól van, ragyogj és sziporkázz, használd ki Fortuna jóindulatát.

Sőt, ne is rágódj azon, hogy az élet törékeny, de nagyon…

Inkább csak töltekezz, hogy a szűkösebb időkben legyen, mire emlékezz!

 

MINDIG ( VAN ) VALAKI…

2014 november 3. | Szerző: Nyisztor Melinda

 

„Mindig van valaki melletted, soha nem vagy egyedül…” – ááá, a hideg kiráz már

az ilyen sablonszövegektől! Még hogy nem vagyok egyedül: nincs párom, tehát

egyedülálló vagyok, itt kezdődik az egész! A családom messze van, és különben

is csak formaságokról szoktunk beszélgetni. A barátnőm igencsak profitorientált

kisasszony lett, neki csak a karrier számít. A szomszédom egy bunkó, senki nem

érdekli saját magán kívül. A munkatársaim… van, aki kedves, de tartózkodó,

aztán van a kétszínű banda, meg a 2-3 fős klikkek, akik elvannak a kis világukban.

Az edzőterembe mindenki a saját testével és méreteivel van elfoglalva. Még a boltos

nénivel sem tudok egy jóízűt beszélgetni, mert ő meg mindent csak pénzben mér.

A benzinkutas meg állandóan a dekoltázsomat lesi.

– A postás, a hentes és a pék? Velük mi van?  Van egyáltalán valaki, akivel jól kijössz?

– Tulajdonképpen mindenkivel jóban vagyok, kedves vagyok! De nincs

senki, aki olyan igazi lehetne… érted?

– Mindenkivel bajod van?

– Igen, mindenkibe van valami, ami idegesít, zavar. Amivel nem értek egyet. Olyan

furák az emberek.

– Magaddal mi a bajod?

– Magammal? Hát… én jól vagyok! Csak az zavar, hogy mindenkinek meglátom

a hibáját.

– De te jól vagy, és jó vagy… tulajdonképpen. A saját hibáidat mikor szoktad

keresni? Azelőtt, vagy azután, hogy a másokét forszírozod?

– De..khm…én…más…szóval…én…nem…

– Szerinted rólad mit gondolnak mások?

– …ööö…én…

– Ahogy te meglátod másban a negatívat, ugyanúgy ők is meglátják benned.

Ugyanolyan emberek vagyunk mind, csak más a körítés és a tálalás – hogy miért

lettünk olyanok, amilyenek, miért viselkedünk úgy, ahogy. Lehet, hogy ők – a boltos,

a barátnő, a kollegák – így érzik jól magukat. Vagy lehet, hogy ők is éppen azon keseregnek,

a vevőjük, a barátnőjük, a munkatársuk „milyen izé, és olyan fura”. Esetleg ők is

keresik a helyüket, az érvényesülésüket a nagyvilágban. Tudod, ami megadja a

nyugalmukat, a biztonságukat. Te is ezt keresed, nem?

– Igen.

– Akkor magaddal miért nem vagy jóban? Szerethetnéd önmagad… hogy mindig legyen

valaki… valaki, akinek de jó, hogy van családja, ahol nemcsak rossz dolgok történnek.

Valaki, aki felállít magának „A” és „B”- tervet és tudatosan tesz a holnapjáért. Valaki, aki átvisz

egy tálca süteményt a szomszédjának, mert az most veszítette el az édesanyját, és mély

gyászban van, azért nem kommunikatív mostanában. Valaki, aki számolgatja a pénzét,

mert hiába, pénzből élünk, azon tudjuk megvenni a napi betevőt. Valaki, aki nézegeti

magát a tükörben, hogy milyen szép és formás lett – kívülről mindenképp.

És belülről? Mit mutat a tükörkép?

Nem baj, ha néha meg vagy zavarodva, de tudd, hogy mindig van valaki…

mindig van valaki: Te.

Te mindig ott vagy magadnak. Soha nem vagy egyedül. Saját magad legyél a

jóbarátod… Te magad – akiben megbízhatsz, akire számíthatsz, akivel a legőszintébben

beszélgethetsz, akit szerethetsz. És így elfogadhatsz másokat.

A MOSOLY LÉTJOGOSULTSÁGA

2014 október 24. | Szerző: Nyisztor Melinda

 

Életünk célja és értelme a boldogság – filozofálta már az ókorban Arisztotelész.

Mégis, akkor miért vagyunk képesek annyiszor és annyira belelovalni magunkat

a szomorúságba? És hogy jöjjünk ki belőle?

 

Segíthet ebben egy bibliai idézet is: „A világban nincs szomorúság, csupán emberek, akik

szomorú gondolatokkal vannak tele.”

Mert az, hogy mennyi örömöt és milyen hosszan tudsz átélni, az gondolataid minőségétől és

jellegétől függ. Ezért van az, hogy valaki fél óra vacilálás után legyint egyet és megy tovább,

míg más akár 2 héten keresztül is emészti magát.

 

Egy másik verziója a gondok viselésének, amikor mások mérik ránk a bánatukat.

Együttérezhetünk velük, és segíthetünk nekik, de nem kell velük együtt cipelni a terhet. Inkább

legyünk erősebbek, hogy tudjunk támaszt, vigaszt nyújtani. A segítés lehet a saját búvval-bélelt

állapotunkra is gyógyír. A másnak nyújtott öröm átkonvertálja a mi érzelmeinket is. Feledtetik

azt a negatív energiát, mely bennünk, a fejünkben lappang. De még rosszabb, ha már a

szívünkben él. Ezt a fázist ne várjuk meg!

 

A szomorúság egy állapot, a boldogság pedig egy életforma… kellene, hogy legyen.

Ne a hiányokra gondoljunk, hanem a meglévő jó dolgokra, pl.: van munkahelyünk,

vannak barátaink, van hol álomra hajtani a fejünket, van mit együnk…

Ha nem is 100%-os a komfortérzetünk, de ugye, hogy azért van jogosultsága a

mosolyunknak is?! Akkor mi lesz, adjuk fel a pókerarcot, és viruljunk ki egy kicsit.

Van miért!