MEGBOCSÁTÁS

2014 október 24. | Szerző: Nyisztor Melinda

 

Megbocsátás – szép szó, de ennek hallatán néha görcsbe rándul a gyomrunk, és

máris szirénázik fejünkben a „na azt már nem…” kezdetű, makacsságra utaló,

erőteljes kifejezés. Eszünkbe jut valaki és egy kellemetlen helyzet:

amikor megbántottak, leszóltak, megaláztak, szégyenbe hoztak…

Megtörtént, kísért az emlék még most is – de hát látjuk, az élet azóta is megy tovább.

Telnek-múlnak a napok, hetek, hónapok és évek; nem hivatkozhatunk állandóan

a múltra.

 

Nem tudjuk visszacsinálni. És ha siránkozunk rajta, akkor fog változni valami? Nem, semmi!

Legalábbis érdemben nem. Az egészségünk viszont rámehet lelkileg-szellemileg-fizikailag.

A megbocsátani nem tudó emberben ugyanolyan folyamatok zajlanak, mint az állandó

stresszben élőben, hiszen egyik sem kezeli a helyzetet.

 

Mit jelent a megbocsátás? Amikor már nincsenek érzelmek. Nem érzünk dühöt, haragot sem

az elkövető, sem a szituáció iránt. Amikor már nem fáj, amit tettek velünk.

Miért jó, ha megbocsátunk? Hogy ne cipeljük egy életen át ezt a lelki terhet. Amúgy is vannak

kisebb-nagyobb problémáink, miért tetézzük még a régi sérelmekkel?

Ne legyünk a saját magunk ellensége. Számoljon el a lelkiismeretével az, aki a másikat taccsra

vágta! Ja, hogy nála nem szólal meg az a bizonyos belső hang? Nem baj, az élettől mindenki

azt kapja, amit megérdemel. Ez már nem a mi dolgunk.

 

Nem kell nekünk szeretni azt, aki megbántott minket. Magunkat és az életünket szeressük

annyira, hogy a kínzó emlékeket elengedjük, hogy ne mérgezzék tovább napjainkat, és minket.

 

Adjunk helyet az új élményeknek!

A fájdalmat beszéljük ki, tomboljuk ki, írjuk ki magunkból. Foglalkozzunk vele,

sajnáljuk magunkat nyugodtan – ez is kell a feldolgozáshoz. Tegyük fel a kérdéseket

magunkban, magunknak, vagy akiben megbízunk, esetleg pont annak, akiről szól a történet:

Miért?…Miért tette(d) ezt?

Aztán tudatosan távolodjunk el a történtektől.

Koncentráljunk inkább a „hogyan” és a „mit” kérdésekre.

Mit tanultam az esetből, és mit csináljak legközelebb másképp, hasonló szituációban?

Hogy oldjam meg?

 

Tegyük ezt meg önmagunkért. Azért, hogy a lebilincselt energiáktól megszabaduljunk.

Hogy ne legyen bennünk fájdalom, se testileg, se lelkileg. Hogy őszinte legyen a mosolyunk.

 

VÁLTOZTASSUNK A VÁLTOZÁSHOZ!

2011 január 2. | Szerző: Nyisztor Melinda

 

Amikor fáradtak, hisztisek, kimerültek vagyunk és csapkodnak a fejünk

fölött a hullámok, akkor hiába mondja bárki, hiába halljuk a tévéből és olvassuk az

újságokból, hogy itt az ideje az életmód változtatásnak! Zárjuk le életünk stressz-

mentes fejezetét! Jógázzunk, meditáljunk, tornázzunk! (Megjegyzem, mindegyiket

szoktam, tehát nem ellenük szólok.)

 

Jó, de hogyan? Hogyan kezdjünk hozzá? Honnan tudjuk, hogy azt jól csináljuk? És különben is,

nem is tudunk nekiállni, mert nincs időnk. De ha egyébként meg lenne, akkor annyira

nyűgösek, fáradtak, hisztisek vagyunk, hogy most nem… nem megy… most nem tudunk

kikapcsolni… majd holnap… Ja nem, mert holnap is nagy lesz a hajtás, és ezen a héten még

tényleg sok mindent el kell intézni…majd jövő héten…talán…akkor jó lesz…azt hiszem.

Elérkezik a jövő hét. Már nagyon ki vagyunk borulva. Most elég, most már tényleg kell valami,

ami megnyugtat. Valami, ami kellemes volta miatt ad egyfajta biztonságérzetet és jóleső

rendszerességet mindennapjainkba.

Könyvesbolt. Á, ez az! Már három hónapja nézegetjük a kirakatba azt a tuti könyvet, ami majd

segít, ami majd megoldja az életünket. Juj, igen, ez egy jel, még le is van árazva! Yes! Veszek

egyet belőle a húgomnak is, neki is szüksége van rá. Úgyis lesz a születésnapja.

Buszmegálló, faliújság. Milyen plakát ez? Aha, lehet égetni a zsírt, alakot formálni, vitalizál,

segít az ellazulásban…telefonszám leír… felhív… á, ma már nem, késő van… és hétvége…

majd jövő héten…igen, majd akkor.

 

Lehet, hogy megveszük a csodamódszerekről szóló könyveket, filmeket, melyeket egyszer

végignézünk, mert olyan szép színes, és jó látni, hogy majd valamikor mi is ilyen fittek és

harmonikusak leszünk. Lehet, hogy elraktározzuk és gyűjtögetjük a mesterek és tanítók

telefonszámait is. De ezzel még semmit nem tettünk a megoldás érdekében. Maximum rövid

időre elnyomtuk a lelkiismeret-furdalásunkat, hogy már elindultunk a “segítsmagadon” úton.

De mire elég ez az egy lépés? Valljuk be, semmire.

 

Vajon miért szokott itt megállni a történet? (Tisztelet a kivételnek!) Azért, mert nemcsak a

jóhoz, de bizony a rosszhoz is képesek vagyunk ragaszkodni. Megszoktuk, és nehéz

változtatni. Főleg egyedül.

De ne stresszeljünk azért, hogy hogy is kapcsolódjunk ki. Nem kell feltétlen valami divatosat

csinálni ahhoz, hogy lecsillapodjunk, megteljünk erővel és életörömmel. Ha számunkra az is

pihentető, hogy kézbe veszünk egy jó könyvet, házimozit nézünk, számítógépes játékkal

játszunk, cseverészünk a barátnőkkel, éneklünk a rádióval együtt, esetleg táncra is perdülünk,

vagy éppen sütünk valami finomat, akkor tegyük azt.

 

Majd ha meg lesz a kellő motiváció ahhoz, hogy valami újat kipróbáljunk, akkor meg fogjuk

tenni. Valaki megvárja azt a státuszt, vagy egyszerűen úgy hozza a sors, hogy amikor már totál

kivan, akkor ismerkedik meg valamilyen irányzattal, gyógymóddal, technikával. Esetleg többel is

párhuzamosan, de leginkább választ egyet közülük, melyen érzi, hogy az az ő útja.

Mások még bírják tartani magukat, de egyszercsak jön egy ihlet, egy isteni sugallat: akármilyen

formában, legyen az egy ember, egy idézet,  egy újságcikk címe – mely megadja a végső

lökést ahhoz, hogy válasszon magának egy rendszeres kikapcsolódási tevékenységet. Ha

mégsem, akkor bátran nevezhetjük magunkat a saját ellenségünknek, ahol az önsajnálat

győzedelmeskedik a minőségi élni akarás fölött.

 

Egy biztos: ezt erőltetni nem lehet. Akkor sem, ha mi meg vagyunk győződve arról, hogy

embertársunknak pedig igencsak hasznos lenne. Mindenki a saját életéért felelős.  Aztán

van egy másik oldal is: amikor valaki már annyira túlzásba viszi a gyakorlatát annak, ami

az ő fogódzója a mindennapokba (legyen az testmozgás, életmódváltás, spiritualitás), hogy

átesik vele a ló túloldalára, és többet árt vele magának vagy a környezetének mint amennyit

használ.

Szóval nyugodt élet!?….sok mindenen múlik, de a mi hozzáállásunkon és felfogásunkon

mindenképpen.