JÖVŐTERVEZÉS

2015 január 4. | Szerző: Nyisztor Melinda

 

Amikor hajt a vágy, hogy valamit megtegyél, magadért, a jövődért…

 

Amikor a lelkesedés a zsigereidet hatja át, és örömmámor úszik át

az egész lényeden: mert itt a lehetőség, tegyed, amit tenned kell..

Amiért éveket vártál és éjjeleket áldoztál…

Amit mindig is magadnak éreztél, de még nem volt a tiéd,

mert kiforratlan volt az egész…

Most itt van egy alkalom, a tudás hatalom – ezzel mindenki egyetért,

mégis van, aki inkább lebeszél… vagy a hátad mögött kibeszél.

Mit tegyél? Hallgass a „reálisan látókra”: minek változtatni, jó volt eddig is!

Tudod, hol a helyed, mi a feladatod – a szádat befoghatod.  Ne kavard meg

az állóvizet, mert nem tudhatod, hogy mi lesz.

Veszélyes a változás, nehogy feleslegesen áldozz rá!

Ez így mind igaz!  De a mostani állóvíz is úgy lett, hogy hoztál egy döntést,

és úgy lett. Talán akkor is voltak ellenszurkolók és drukkerek, akik a helyzetedet

nem könnyítették meg. Három napig csámcsogtak az ügyeden, ma meg már

megy minden tovább a mókuskerékben.

Elcsitíthatod magadban az érzéseidet, megfelelhetsz, ha akarsz a környezetednek.

Ám a vágyak kívánságok maradnak, és mindig benned lappanganak.

Alkalomadtán elő fognak jönni, nem lehet tőlük pihenni.

Elcsitítani őket és bólogatni a népnek ugyanannyi energia,

mintha kiállnál magadért és nem hatna rád a vita.

Szabad neked tenned magadért!

Ha megvan az úti cél, az erő legyen veled, hogy megvalósítsd a saját tervedet!

 

 

HÁLA

2014 december 14. | Szerző: Nyisztor Melinda

 

 

Köszönöm Istenem, az életemet!

Köszönöm a napjaimat, az érzéseimet, a gondolataimat, a történéseimet.

Köszönöm a családomat, a barátaimat, az embereket, akikkel összehozol.

 

Hálás vagyok.

 

Mit adhatnék cserébe Neked, akinek mindene megvan?

Neked nem kell ajándék, pénz, semmi olyan, ami kézzelfogható.

Mit nyújthatnék akkor, hogy ne csak én érezzem, hanem számodra

kifejezhessem a hálát?

 

Talán tudom a választ: azt mutathatom meg Neked, hogy mindent,

amit nekem szolgáltattál: megbecsülöm és a javamra, illetve a többi

ember javára fordítom.

 

Kihasználom az időt, amikor a szeretteimmel lehetek. Számomra hasznosan

töltöm az időt, amikor magam lehetek. Megbecsülöm az embereket, a szavaikat,

a tekintetüket, a köztünk lévő beszédes csendet. Az érzést, hogy együtt vagyunk,

a perceket, az energiát, amit egymásra fordítunk. Elraktározom a szép pillanatokat,

hogy szűkebb időkben legyen miből merítkezni.

Köszönetet érzek aziránt, ami történik velem: ha kellemes, azért; ha fáj, azért,

mert tudom, hogy a kellemetlenségek is tanítanak, nem ok nélkül vannak.

Majd ha elmúlik a fájdalom, akkor valamiben meg fogom érezni

annak a szükségességét.

Örülök mindennek, amit tárgyi javakban kapok, megvásárolhatok.

 

Sokan félnek a hálálkodástól, mert azt gondolják, az azt jelenti,

hogy ők valamivel tartoznak, és adósnak lenni nem jó dolog.

Mondjuk a földi dolgokban bizonyára így van.

De a Mindenhatónak erre nincs szüksége: ő nem akar mást hálánk jeléül,

minthogy alapvetően boldognak lásson bennünket.

Hogy megéljük a pillanatok érzéseit, legyen az bármilyen is

– hiszen előbb-utóbb minden a helyére kerül.

De akkor már – ezekkel a tapasztalatokkal – többek leszünk.

 

 

HANGOK, SZAVAK

2014 december 14. | Szerző: Nyisztor Melinda

 

Figyelem a belső hangokat: vajon miket mondanak nekem?

Válaszolnak-e a kérdésre: hol a helyem?

Kell-e tudnom egyáltalán, mi vár reám, hogyan tovább,

vagy játsszam tovább egy útkereső mivoltát.

Nehéz érteni, hallani, mit akar a benső mondani.

Annyi sok zaj van kívül, a stereo hangzástól az ember megfeszül.

Ismerős arcok szavai idegenül csengenek, s aki nem ismer,

mond tuti jó tippeket. Kapkodjuk a fejünket,

szívünkben kinek a véleménye ül meg?

És aki a szavaival nem érintett meg?

Lehet, hogy később még igaza lehet…

Olyan nagy a kuszaság, a lárma, de az összefüggések mint egy láva

öntenek el bennünket belsőleg. Ha hagyunk időt pihenőnek,

ahol – ha akarjuk és hagyjuk – a választ megkapjuk a kérdésünkre:

melyik út visz előre? Majd ha lecsendesednek a visszhangok,

akkor egyértelmű lesz, mit kell tenni azért,

ami a boldogabb jövőnkhöz hozzátesz.

 

 

MUNÍCIÓ

2014 december 10. | Szerző: Nyisztor Melinda

 

 

A szerelem az lételem, megszépíti az életem.

Romantika, nevetés, testközelség, bizsergés – jó átélni mind, s mint

aki a föld fölött jár, két lábbal már, belemerülni és habzsolni a jó érzést!

A szívdobogás szívzörej már, s hallani lehet az ütemét!

Ezt a tempót diktálod, és nem bánod, hogy rohanás az új mérték.

Szép álmokkal, reményekkel kelsz az ágyból reggel, dehogy bánod,

hogy hajnalban szól a vekker!

Ugrasz és készen állsz, ez a nap vajon mit hoz mást, mint tegnap volt

és amit rendelsz, amit úgy kedvelsz – az univerzum amit megtesz,

érted, mert kérted.

Megy minden simán, a szerelmespár mint egy partizán ugrik át számos akadályt!

Nincs lehetetlen küldetés, csak szenvedély – egy betűvel átírt szenvedés…!

De miért kell ahhoz ez a nagy hév, hogy napjaidban mint egy bajnok, légy?

Önmagad valójában is értékes vagy, és ha nincs más, hát becsüld meg magad!

Nem kell ahhoz „jó parti”, hogy megfigyeld, a napjaid igenis szépek lehetnek,

csak magadat kell szeretned, hogy az élet szépségeit észrevedd!

 

KÉSZÜLŐDÉS, VÁRAKOZÁS

2014 december 1. | Szerző: Nyisztor Melinda

– vers gyerekeknek –

 

Hidegek a nappalok, didergősek az éjszakák,

füstölnek a kémények, mindenhol égnek a lámpák.

A friss hó, mint tiszta fehér selyem borítja az utcákat,

az ablakokban gyerekek nézelődnek, mint akik valamire várnak.

Sugdolóznak, izgatottak, és hiába álmosak,

lefeküdni nem akarnak, hisz van ennél most fontosabb!

De hah: mi ez a nesz? Jé, a Mikulás ajándékot tesz

az ablakba állított tiszta csizmádba! De máris visszaül a szánra, és vágta!

Álom ez vagy valóság? – A télapó eljött hozzád!

Úgy látszik, jó gyerek voltál ez évben,

s mivel hiszel a mesében,

vár még rád számos csoda, elhiheted nékem.

Nézzük csak, mit hozott a nagyszakállú: virgácsot is kaptál?

Jaj, ne légy szomorú!

A Télapó vidám egy apó, és a csizmádba van még sok apró,

vagy tán egy nagyobb ajándék, ami megható.

És ez még nem minden: a télben az is jó, hogy még más vendég is hívható.

A Jézuskára gondolok, akit körbetáncolnak az angyalok.

Ő is igyekszik már hozzád, akit az egész család örömmel vár.

Hetekkel előtte készülünk a jöttére: mindenki figyel a viselkedésére,

mert ha a Messiás megneszeli, hogy túl sok a hiszti

és a rosszasság, az ajándékosztástól hamar elmegy a kedve ám!

Öltöztessük inkább a lelkünket is ünneplőbe, hangolódjunk rá az adventre!

Takarítás, gyertyagyújtás, sütés-főzés, csillagszórás remek program,

de azt kell, hogy mondjam: az egészben az a legjobb, ha a család

szeretete körbefog.

Bárhogy is él a család, a karácsony a legszebb alkalom rá,

hogy egymással békében, a szeretet nevében

lépjünk tovább, s így éljünk az új évben!

 

 

LÉPCSŐK

2014 november 26. | Szerző: Nyisztor Melinda

 

Nem tudom, hogy miről szóljon a dalom, csak azt akarom,

hogy az embereknek adjon…

 

Adjon vigaszt, nehéz időkben támaszt,

hogy azt mondhasd: nem vagyok egyedül, de legbelül minden úgy kiürül,

s „a hogyan tovább?”-ra  te adsz egy választ.

 

A szavak…, a szavak azok fontosak, és pontosak kell, hogy legyenek. Hogy azok

alatt azt értsd, ami neked kell, mert ugyanazon rajz is mindenkinek mást jelent.

Szóval a válasz: válassz! Benned a kérdés és a lépés a megoldás felé. Én csak

terelgetlek afelé. Olykor nem egyszerű, de nagyszerű, ha a „lépcsőzés” meseszerű.

 

Ne felejts el akkor sem, ha a sorod túl jól megy: az öröm megosztása is ér,

hogy az nekem adjon még! Még többet, hogy legyen, mivel a soraimat kitöltsem.

Nem várok hálát, de a málhát – ne csak azt akard rám pakolni, velem együtt vinni,

mert tudunk mi együtt inni akkor is, ha a napjaid pazarok is.

 

Ahányan vagyunk itt a világban, lettünk mi egymásnak,

tanár és tanító, mikor melyik helyénvaló – így könnyebben megértheted, hogy a

lépéseidet hogyan tegyed, hogy adjon az embereknek…

 

KISFIAMHOZ

2014 november 1. | Szerző: Nyisztor Melinda

 

Nézem, ahogy alszol békésen, formás kis tested megpihen.

Veled együtt alszik a tűz, ami benned ég, a dal,

amit te zenélsz a lelked húrjain, csodaszép!

 

Oly tiszta vagy és őszinte, bárkit leveszel a lábáról – örökre.

Hallgatom a csendet, ami most körbevesz…

jólesik, de mégiscsak üres.

 

Nem így volt ez, míg meg nem születtél: beszélt a némaság,

és zenélt a lét. Anyukád, Apukád boldogan élt, de most,

hogy itt vagy, szebb tartalmat ad a fény.

Pezseg benned az élet, örökmozgó játszótárs a léted,

s nem is érted a felnőtteket, akik ebből nem kérnek.

Mosoly és csillogás az arcodon suhan át;

nagy az élni akarás, a vidámság-habzsolás!

 

Így van ez jól, könnyű még Neked,

nekünk is könnyebb, ahogy tanítod az életet!

A MOSOLY LÉTJOGOSULTSÁGA

2014 október 24. | Szerző: Nyisztor Melinda

 

Életünk célja és értelme a boldogság – filozofálta már az ókorban Arisztotelész.

Mégis, akkor miért vagyunk képesek annyiszor és annyira belelovalni magunkat

a szomorúságba? És hogy jöjjünk ki belőle?

 

Segíthet ebben egy bibliai idézet is: „A világban nincs szomorúság, csupán emberek, akik

szomorú gondolatokkal vannak tele.”

Mert az, hogy mennyi örömöt és milyen hosszan tudsz átélni, az gondolataid minőségétől és

jellegétől függ. Ezért van az, hogy valaki fél óra vacilálás után legyint egyet és megy tovább,

míg más akár 2 héten keresztül is emészti magát.

 

Egy másik verziója a gondok viselésének, amikor mások mérik ránk a bánatukat.

Együttérezhetünk velük, és segíthetünk nekik, de nem kell velük együtt cipelni a terhet. Inkább

legyünk erősebbek, hogy tudjunk támaszt, vigaszt nyújtani. A segítés lehet a saját búvval-bélelt

állapotunkra is gyógyír. A másnak nyújtott öröm átkonvertálja a mi érzelmeinket is. Feledtetik

azt a negatív energiát, mely bennünk, a fejünkben lappang. De még rosszabb, ha már a

szívünkben él. Ezt a fázist ne várjuk meg!

 

A szomorúság egy állapot, a boldogság pedig egy életforma… kellene, hogy legyen.

Ne a hiányokra gondoljunk, hanem a meglévő jó dolgokra, pl.: van munkahelyünk,

vannak barátaink, van hol álomra hajtani a fejünket, van mit együnk…

Ha nem is 100%-os a komfortérzetünk, de ugye, hogy azért van jogosultsága a

mosolyunknak is?! Akkor mi lesz, adjuk fel a pókerarcot, és viruljunk ki egy kicsit.

Van miért!

MIÉRT ÍROK?

2010 augusztus 5. | Szerző: Nyisztor Melinda

 

Rengeteg volt a könyv a szülői házban, sokszor láttam szüleimet olvasni. Olyankor

kellemes nyugodtság volt az arcukon, és tartalmas csönd. Érezni lehetett, hogy

akkor ott, magukba szívva a szavakat, valami történik… valami elindult és zakatolt

bennük, ami csak az övék… hiába van ott a könyv a kezükben, melynek történetét

bárki, bárhol a világban olvashatja még – amit ők keltettek életre szívükben és lelki

szemeik előtt, az csak és kizárólag az ő külön világuk.

 

Én is részese akartam lenni egy ilyen világnak! Kértem anyut, aput, meséljenek, mit olvasnak,

és mit látnak, hadd legyek én is ott, ahol ők járnak!…De az nem volt olyan. Éreztem, láttam

az arcukon, hogy ez együtt nem megy. Ezt mindenkinek magának kell megteremtenie, átélnie.

Könyvet ragadtam hát nagy határozottan, hogy akkor most én is álmodok egy világot magam-

nak, ahol csak én leszek, és a könyv…és a leírt, de a magam módján elképzelt történet.

Persze ez már a mesekönyv – imádatomon túl volt, amikor már a mesék nem elegendőek a

lélek számára, mert azoknál valami bonyolultabb, több kell.

 

Hm…és mégis  milyen egyszerűen kezdődött. Fogtam egy üres vonalas füzetet, és mintha írva

lenne bármi is, én elkezdtem a saját költésű történetemet. Szemezgettem innen-onnan: mesék-

ből és a való életből. Ami történt velem, a testvéremmel, amit anyu-apu beszélgetéséből el-

csíptem. Hajnali 6-kor elkezdtem, és be nem állt a szám reggel 8-ig, amíg fel nem ébredt a

család.

Mert hangosan volt jó költeni, szőni egymáshoz a különálló, de mégis egybeforrasztható

élet – mese mozaikdarabokat.

 

Most pedig csendben jó írni.
És olvasni. Olvasni, hogy a való életen kívül legyen még történet bennem, legyen, mi el-

gondolkodtat és bölcsebbé tesz, és írni, hogy legyen, ami a többieket is elgondolkodtatja,

szórakoztatja,  vagy éppen tanítja…hogy legyen miről beszélgetnünk nekünk, és nekünk

önmagunkkal.