JÖVŐTERVEZÉS

2015 január 4. | Szerző: Nyisztor Melinda

 

Amikor hajt a vágy, hogy valamit megtegyél, magadért, a jövődért…

 

Amikor a lelkesedés a zsigereidet hatja át, és örömmámor úszik át

az egész lényeden: mert itt a lehetőség, tegyed, amit tenned kell..

Amiért éveket vártál és éjjeleket áldoztál…

Amit mindig is magadnak éreztél, de még nem volt a tiéd,

mert kiforratlan volt az egész…

Most itt van egy alkalom, a tudás hatalom – ezzel mindenki egyetért,

mégis van, aki inkább lebeszél… vagy a hátad mögött kibeszél.

Mit tegyél? Hallgass a „reálisan látókra”: minek változtatni, jó volt eddig is!

Tudod, hol a helyed, mi a feladatod – a szádat befoghatod.  Ne kavard meg

az állóvizet, mert nem tudhatod, hogy mi lesz.

Veszélyes a változás, nehogy feleslegesen áldozz rá!

Ez így mind igaz!  De a mostani állóvíz is úgy lett, hogy hoztál egy döntést,

és úgy lett. Talán akkor is voltak ellenszurkolók és drukkerek, akik a helyzetedet

nem könnyítették meg. Három napig csámcsogtak az ügyeden, ma meg már

megy minden tovább a mókuskerékben.

Elcsitíthatod magadban az érzéseidet, megfelelhetsz, ha akarsz a környezetednek.

Ám a vágyak kívánságok maradnak, és mindig benned lappanganak.

Alkalomadtán elő fognak jönni, nem lehet tőlük pihenni.

Elcsitítani őket és bólogatni a népnek ugyanannyi energia,

mintha kiállnál magadért és nem hatna rád a vita.

Szabad neked tenned magadért!

Ha megvan az úti cél, az erő legyen veled, hogy megvalósítsd a saját tervedet!

 

 

HÁLA

2014 december 14. | Szerző: Nyisztor Melinda

 

 

Köszönöm Istenem, az életemet!

Köszönöm a napjaimat, az érzéseimet, a gondolataimat, a történéseimet.

Köszönöm a családomat, a barátaimat, az embereket, akikkel összehozol.

 

Hálás vagyok.

 

Mit adhatnék cserébe Neked, akinek mindene megvan?

Neked nem kell ajándék, pénz, semmi olyan, ami kézzelfogható.

Mit nyújthatnék akkor, hogy ne csak én érezzem, hanem számodra

kifejezhessem a hálát?

 

Talán tudom a választ: azt mutathatom meg Neked, hogy mindent,

amit nekem szolgáltattál: megbecsülöm és a javamra, illetve a többi

ember javára fordítom.

 

Kihasználom az időt, amikor a szeretteimmel lehetek. Számomra hasznosan

töltöm az időt, amikor magam lehetek. Megbecsülöm az embereket, a szavaikat,

a tekintetüket, a köztünk lévő beszédes csendet. Az érzést, hogy együtt vagyunk,

a perceket, az energiát, amit egymásra fordítunk. Elraktározom a szép pillanatokat,

hogy szűkebb időkben legyen miből merítkezni.

Köszönetet érzek aziránt, ami történik velem: ha kellemes, azért; ha fáj, azért,

mert tudom, hogy a kellemetlenségek is tanítanak, nem ok nélkül vannak.

Majd ha elmúlik a fájdalom, akkor valamiben meg fogom érezni

annak a szükségességét.

Örülök mindennek, amit tárgyi javakban kapok, megvásárolhatok.

 

Sokan félnek a hálálkodástól, mert azt gondolják, az azt jelenti,

hogy ők valamivel tartoznak, és adósnak lenni nem jó dolog.

Mondjuk a földi dolgokban bizonyára így van.

De a Mindenhatónak erre nincs szüksége: ő nem akar mást hálánk jeléül,

minthogy alapvetően boldognak lásson bennünket.

Hogy megéljük a pillanatok érzéseit, legyen az bármilyen is

– hiszen előbb-utóbb minden a helyére kerül.

De akkor már – ezekkel a tapasztalatokkal – többek leszünk.

 

 

HANGOK, SZAVAK

2014 december 14. | Szerző: Nyisztor Melinda

 

Figyelem a belső hangokat: vajon miket mondanak nekem?

Válaszolnak-e a kérdésre: hol a helyem?

Kell-e tudnom egyáltalán, mi vár reám, hogyan tovább,

vagy játsszam tovább egy útkereső mivoltát.

Nehéz érteni, hallani, mit akar a benső mondani.

Annyi sok zaj van kívül, a stereo hangzástól az ember megfeszül.

Ismerős arcok szavai idegenül csengenek, s aki nem ismer,

mond tuti jó tippeket. Kapkodjuk a fejünket,

szívünkben kinek a véleménye ül meg?

És aki a szavaival nem érintett meg?

Lehet, hogy később még igaza lehet…

Olyan nagy a kuszaság, a lárma, de az összefüggések mint egy láva

öntenek el bennünket belsőleg. Ha hagyunk időt pihenőnek,

ahol – ha akarjuk és hagyjuk – a választ megkapjuk a kérdésünkre:

melyik út visz előre? Majd ha lecsendesednek a visszhangok,

akkor egyértelmű lesz, mit kell tenni azért,

ami a boldogabb jövőnkhöz hozzátesz.

 

 

AZ ÉLET SZÍNHÁZA

2014 október 30. | Szerző: Nyisztor Melinda

 

Az Élet színház és játék,

földi ajándék…

 

A szereplők jönnek-mennek,

a szerepek cserélődnek,

a nézőpontok berögzülnek,

a tévhitek megdőlnek,

az emberek össze-vissza menekülnek.

Keresik a fogódzót, miben látnak kapaszkodót?

Dicséret, kudarc mind jó barát,

mert az utad, hogy meglegyen,

segíteni megtalál.

 

Adja meg az ég, amit a szíved kíván,

adja meg az ég, amit a lelked diktál!

Az ember mindig kapkod, keres és kitalál,

lelkesíti önmagát;

és kérdez: Mi, hogy lesz ezután?

A Jóisten tudja csak igazán.

 

De neked ez nem elég,

minden lépésről kell

hogy tudj, hogy ne félj.

Ám az ember nem így működik igazán,

a sors kifürkészhetetlen, sok a talány.

 

Te ezt a szíved mélyén tudod,

hisz nincs is más választásod.

 

Harmónia és egyensúly a színterek között,

humorral kezeld a kialakult űrt.

Meglesz, meglesz a munkád gyümölcse,

csak ne gyötörd magad vörösre!

Tedd, tedd a dolgod, amiről azt hiszed,

hogy az a legjobb!

Most fáradt vagy és kimerült,

a válaszod is ingerült

– ezzel nem vagy egyedül.

De lépj ki a sorból,

és érts a szóból:

ember, tanulj a jóból!

 

 

ÉLETÜNK A HALÁLUNK ELŐTT

2011 március 28. | Szerző: Nyisztor Melinda

Van-e élet a halál után? – olvashatjuk e kérdést könyvcímként, újságok hasábjain, vagy

tesszük fel félig viccesen, félig komolyan önmagunknak, barátainknak. Aztán

indulnak az ötletelések, sztorizgatások. Érdekes téma, lehet róla hosszasan beszélgetni.

 

Élet és halál – alfa és omega – létünk két állomása. Egy kisgyermek születése leginkább

örömteli esemény – de valakinek fájdalom, szomorúság. Egy haláleset általában nagy csapás

– de valakinek megváltás, felszabadulás. Ami a kettő között van, az senkinek sem mindegy,

hogy milyen tartalommal telik. Milyen az életünk? Milyen a létünk a halál előtt? …

 

Sokszor a jövőt latolgatjuk, ábrándozunk, tervezgetünk, vagy éppenséggel félünk,

bizonytalanok vagyunk. Ma már az írott és elektronikus sajtó és média nagy teret ad a

jósoknak és jövőbelátó módszereiknek. Nincs ezzel baj, ha tényleg segítenek az embereknek,

és a kérdező a helyén kezeli a válaszokat.

Sok mindent azonban mi is kikövetkeztethetünk jelenlegi életünkből. Nem hiába mondják:

Jelened határozza meg a jövődet. Vagyis nemcsak a jövő után kell kutakodni, hanem

ugyanolyan érdemes a jelen események mélyére nézni.

Sokan akkor döbbenek rá, milyen emberek és milyen életet élnek valójában, amikor valami

nagy tragédia történik: súlyos baleset, betegség vagy egy hozzátartozó halála. A nagy csapás

felhívja a figyelmünket arra, hogy valami véget ért. Egy korszak lezárult, és kezdeti veszi

életünk egy újabb fejezete. Ilyenkor azon igyekszünk, hogy ez az új fejezet sokkal szebb

legyen, mint amilyen az előző volt. Esetleg töltődjön meg olyan új tartalommal, mely egyfajta

biztonságot és nyugodtságot jelent számunkra a fájdalom mellett is.

 

De miért várjuk meg, hogy idáig eljussunk? Miért kell megvárnunk a hatalmas arcul csapást

ahhoz, hogy változtassunk életünkön, önmagunkon, mert a régi sémák már nem

működhetnek?

Életünkben bármikor megálljt parancsolhatunk saját magunknak, hogy elkészítsük a

számvetést. Ehhez nem kell megvárni az új esztendőt, születésnapot vagy bármilyen más

napot. Minden egyes perc egy esély a változtatásra.

A tragédia sem várat magára, nem tudunk választani abban, hogy mikor történjen meg.

Mi van, ha már holnap beköszönt a balszerencse? Nem mondhatjuk, hogy várj amíg

elintézek egy-két ügyet, én még nem készültem fel az utána lévő új életemre.

 

Ha érezzük, hogy megértünk a változásra, új életet szeretnénk, akkor nyugodtan fogjunk

hozzá a leltározáshoz: ne csak a tárgyi, anyagi javakban, hanem szellemi, lelki vetületű

dolgainkban is. Lehet, hogy elég csak egy megkövesedett eszmefuttatástól, vagy egy-két

rossz tulajdonságunktól, szokásunktól megszabadulni ahhoz, hogy egy új minőségi

életet éljünk.

Változz, és a világ veled változik – hogy amikor halálunkkor visszanézzünk életünket,

elégedettek lehessünk; és elmondhassuk azt, hogy igen, volt életem a halálom előtt.

Voltak hullámvölgyek, de amikor a hullámvasút tetején voltam, az kárpótolt a rossz

napokért.

SIKER ÉS BOLDOGSÁG

2010 november 3. | Szerző: Nyisztor Melinda

 

Siker és boldogság. Pozitív töltetű szavak.

Amikor halljuk, vagy olvassuk, kellemes érzés fut át rajtunk, és megadjuk az időt arra,

hogy az erről szóló beszélgetést meghallgassuk, az írást elolvassuk. Mert mindannyian

erre vágyunk – sikerre és boldogságra. De mi a siker? És a boldogság? Amikor fel-

tesszük magunknak a kérdést: sikeres ember vagyok én? Boldog vagyok én? – akkor a

felelet előtt picit gondolkodóba esünk, aztán rávágjuk a választ: igen, sikeres vagyok.

Ezt tapasztaltam akkor, amikor tíz, véletlenszerűen kiválasztott embernek tettem fel ezt

a kérdést.

 

Őszinte örömömre mondom, megdöbbentettek a válaszadások, mert arra számítottam, hogy

az emberek majd hosszasan elgondolkodva visszakérdeznek: miben mérjük a sikert?! De nem.

Nemes egyszerűséggel igennel feleltek, mert a sok panaszkodás és zúgolódás ellenére is

elégedettek az életükkel. Nem arról van szó, hogy minden így kerek, és semmin nem lehetne

változtatni, sőt! De ők tudják azt, hogy a hétköznapok is lehetnek színesek, hogy a borúra derű

jön, és hogy a rossz lehetne még rosszabb. Hogy mi ennek a kulcsa? Közhelyekkel válaszolok

ezekre, mert igenis van bennük ráció: Ha az élet citromot ad, csinálj belőle limonádét. Az élet

olyan, mint a szennyvízcsatorna: hogy mit lehet kihozni belőle, az attól függ, mi lett beleadva.

Az életet nem leélni kell, hanem megélni. És ha ezekkel végképp nem megy, akkor: ha valamit

nem tudsz megváltoztatni, változtasd meg a hozzáállásod. Pontosan erről van szó.

 

A sikert nem kell nagy dolgokba mérni. Mindenkinek megjár és bárki élvezheti az élet apró

örömeit, nemcsak a fiatalok vagy a középkorúak, akik még szépek, egészségek, fittek, trendik

és a jövő nagy reménységei.

A siker betétkönyvébe olyan tételek is írhatóak, mint hogy: egyszerűen jó napom volt ma.

Szépen teljesítettem a vizsgán. Sikerült elintézni egy kusza hivatali ügyemet. Amit mára el-

terveztem, azt mind megcsináltam. Tudtam félretenni egy kis pénzt, vagy maradt annyi, hogy

hosszú idő után vegyek magamnak egy új könyvet, egy új ruhát. Jóízűt beszélgettem a barát-

nőmmel. Felhívott az anyukám, hogy elmondja, szeret engem. A sok munka mellett volt egy kis

időm magamra és a pihenésre. A kedvenc ételemet főztem, amit már oly rég nem készítettem

el…. hosszasan sorolhatnám még, de értjük ugye, hogy miről van szó? Ezek a látszólag

nyűasznyi dolgok igenis sokat számítanak mindennapjainkba, így az életünkbe is.

Tekinthetünk rájuk úgy is, hogy igen, szoktak ilyenek lenni, és? Mi van ebben? Jó volt és kész!

De ha ezeket a dolgokat nem kezeljük tisztelettel, akkor az balsiker. Mert akkor már az ego

győzedelmeskedik a szívünk felett. Ha ezen dolgok iránt alázattal vagyunk, akkor tekinthetjük

őket a mosoly és a vidámság forrásának, amiről tudjuk, hogy kiapadhatatlan.

 

Az is való igaz, hogy a siker nem egyenlő a boldogsággal. Ismerünk olyan embereket, hogy

nagy örömük van a karrierben, és több szomorúságuk a magánéletben. Vagy fordítva.

Ha megtaláljuk az arany középutat, és nem esünk át a „ló túloldalára”, hanem a pár perces

örömforrásoknak is át tudjuk adni magunkat, akkor elmondhatjuk, hogy igenis vannak

sikereink az életben. Ezek táplálnak minket, és boldoggá tesznek.

 

 

MI MAGUNK LEGYÜNK AZ ÉLETÜNK HŐSE

2010 október 7. | Szerző: Nyisztor Melinda

 

Mindannyian szinte naponta panaszkodunk, és hallgatjuk mások bánatait.

Ez önmagában nem is baj, hiszen ha mindennel maximálisan elégedettek lennénk,

akkor nem lenne, ami vinne minket előre, hajtana, és célként vonzana. Nyilván

vannak az életünkben olyan periódusok, helyzetek, amikor a megoldás pontosan az,

hogy hagyjuk magunkat sodródni az árral – de csak egy ideig. Aztán amikor össze-

szedtük magunkat, vagy kiforrta magát egy szituáció, akkor megint a tettek mezejére

léphetünk.

 

Sokan ezt nem teszik meg. Ezt az aprónak tűnő, de az életükben annál nagyobb fordulatot

jelentő momentumot sok ember kihagyja. Miért?…. erre nagyon “komoly” okokra szoktak

hivatkozni: “nem értem rá ezzel foglalkozni” – közben annyi minden más, fölösleges dolgot

tett meg; “nem tudtam, mit tegyek” – persze a nem döntés is döntés, de akkor ne mást nevez-

zünk ki bűnbaknak, hanem nézzünk  magunkba; “én akartam, hogy jobb legyen – akarni

nem elég, tenni kell! – de itt valahogy oly sokan megtorpannak.

Vajon miért?…. Lustaságból? Kényelemből? Félelemből? Érdekből? Minden van valamiért.

 

Ha nem vesszük a fáradtságot azért, hogy nekünk jobb legyen, akkor más miért venné?

Mindenkinek megvan a saját maga keresztje, amit nehéz cipelni. Ha a helyzetünk arany-

kalitkába zárt kismadáréhoz hasonlít, akkor még mindig dönthetünk: élünk a pompában

szottyattan, vagy egy kevésbé szép lakásba, de boldogságban és szabadságban.

Ha pedig félelemből tipródunk évek óta egy helyben, akkor meg szintén mi vagyunk a hunyók.

Igen, az emberek félnek a változástól, az újtól, mert nem tudják, mi lesz azután. De belevágni

ebbe a szituációba nem féltünk? Hiszen akkor sem tudtuk, mi lesz ezután? Totyorgunk egy-

helybe? Ettől is félhetnénk, mert lehet, hogy holnap még rosszabb lesz. Akkor meg nem kell

félni kilépni a most-ból.

Az univerzum segít, mindig ott van, ad lehetőségeket, és ad nyugalmat is, bátorságot is, és

erőt, ha azt kérünk. Olyan szituációkat ad, amiben ezeket gyakorolhatjuk.

Több hölgyet ismerek, akik két szatyorral költöztek el gyerekükkel a durva férjtől, és most

boldogok – mert becsülték önmagukat, és hittek abban, hogy a boldogság nekik is megjár.

És megkapták.

 

Nem az a hős, aki elmondhatja magáról, hogy mennyi szörnyűségen ment keresztül az életen

és mindent túlélt. Hanem az, aki éli az életet: tudatosan cselekszik, és hoz döntéseket. Mert az

embert az jellemzi, amilyen döntéseket hoz. Nem a származásunk, a neveltetésünk a fontos

– nem hivatkozhatunk rájuk minduntalan, kibújva a felelősség alól; hiszen abban hol vagyunk

mi magunk?! És ha az életünk úgy zajlik, hogy csak szemléljük kívülről, mint egy filmet, akkor

ne csodálkozzunk azon, hogy más fogja a tollat, megírja a saját forgatókönyvünket, a próbákon

vezényel nekünk és a moziban bukta dráma a filmünk – amire a nézők többet nem kíváncsiak,

mert hiába szurkoltak a főhősnek.