VÁLTOZTASSUNK A VÁLTOZÁSHOZ!
2011 január 2. | Szerző: Nyisztor Melinda
Amikor fáradtak, hisztisek, kimerültek vagyunk és csapkodnak a fejünk
fölött a hullámok, akkor hiába mondja bárki, hiába halljuk a tévéből és olvassuk az
újságokból, hogy itt az ideje az életmód változtatásnak! Zárjuk le életünk stressz-
mentes fejezetét! Jógázzunk, meditáljunk, tornázzunk! (Megjegyzem, mindegyiket
szoktam, tehát nem ellenük szólok.)
Jó, de hogyan? Hogyan kezdjünk hozzá? Honnan tudjuk, hogy azt jól csináljuk? És különben is,
nem is tudunk nekiállni, mert nincs időnk. De ha egyébként meg lenne, akkor annyira
nyűgösek, fáradtak, hisztisek vagyunk, hogy most nem… nem megy… most nem tudunk
kikapcsolni… majd holnap… Ja nem, mert holnap is nagy lesz a hajtás, és ezen a héten még
tényleg sok mindent el kell intézni…majd jövő héten…talán…akkor jó lesz…azt hiszem.
Elérkezik a jövő hét. Már nagyon ki vagyunk borulva. Most elég, most már tényleg kell valami,
ami megnyugtat. Valami, ami kellemes volta miatt ad egyfajta biztonságérzetet és jóleső
rendszerességet mindennapjainkba.
Könyvesbolt. Á, ez az! Már három hónapja nézegetjük a kirakatba azt a tuti könyvet, ami majd
segít, ami majd megoldja az életünket. Juj, igen, ez egy jel, még le is van árazva! Yes! Veszek
egyet belőle a húgomnak is, neki is szüksége van rá. Úgyis lesz a születésnapja.
Buszmegálló, faliújság. Milyen plakát ez? Aha, lehet égetni a zsírt, alakot formálni, vitalizál,
segít az ellazulásban…telefonszám leír… felhív… á, ma már nem, késő van… és hétvége…
majd jövő héten…igen, majd akkor.
Lehet, hogy megveszük a csodamódszerekről szóló könyveket, filmeket, melyeket egyszer
végignézünk, mert olyan szép színes, és jó látni, hogy majd valamikor mi is ilyen fittek és
harmonikusak leszünk. Lehet, hogy elraktározzuk és gyűjtögetjük a mesterek és tanítók
telefonszámait is. De ezzel még semmit nem tettünk a megoldás érdekében. Maximum rövid
időre elnyomtuk a lelkiismeret-furdalásunkat, hogy már elindultunk a “segítsmagadon” úton.
De mire elég ez az egy lépés? Valljuk be, semmire.
Vajon miért szokott itt megállni a történet? (Tisztelet a kivételnek!) Azért, mert nemcsak a
jóhoz, de bizony a rosszhoz is képesek vagyunk ragaszkodni. Megszoktuk, és nehéz
változtatni. Főleg egyedül.
De ne stresszeljünk azért, hogy hogy is kapcsolódjunk ki. Nem kell feltétlen valami divatosat
csinálni ahhoz, hogy lecsillapodjunk, megteljünk erővel és életörömmel. Ha számunkra az is
pihentető, hogy kézbe veszünk egy jó könyvet, házimozit nézünk, számítógépes játékkal
játszunk, cseverészünk a barátnőkkel, éneklünk a rádióval együtt, esetleg táncra is perdülünk,
vagy éppen sütünk valami finomat, akkor tegyük azt.
Majd ha meg lesz a kellő motiváció ahhoz, hogy valami újat kipróbáljunk, akkor meg fogjuk
tenni. Valaki megvárja azt a státuszt, vagy egyszerűen úgy hozza a sors, hogy amikor már totál
kivan, akkor ismerkedik meg valamilyen irányzattal, gyógymóddal, technikával. Esetleg többel is
párhuzamosan, de leginkább választ egyet közülük, melyen érzi, hogy az az ő útja.
Mások még bírják tartani magukat, de egyszercsak jön egy ihlet, egy isteni sugallat: akármilyen
formában, legyen az egy ember, egy idézet, egy újságcikk címe – mely megadja a végső
lökést ahhoz, hogy válasszon magának egy rendszeres kikapcsolódási tevékenységet. Ha
mégsem, akkor bátran nevezhetjük magunkat a saját ellenségünknek, ahol az önsajnálat
győzedelmeskedik a minőségi élni akarás fölött.
Egy biztos: ezt erőltetni nem lehet. Akkor sem, ha mi meg vagyunk győződve arról, hogy
embertársunknak pedig igencsak hasznos lenne. Mindenki a saját életéért felelős. Aztán
van egy másik oldal is: amikor valaki már annyira túlzásba viszi a gyakorlatát annak, ami
az ő fogódzója a mindennapokba (legyen az testmozgás, életmódváltás, spiritualitás), hogy
átesik vele a ló túloldalára, és többet árt vele magának vagy a környezetének mint amennyit
használ.
Szóval nyugodt élet!?….sok mindenen múlik, de a mi hozzáállásunkon és felfogásunkon
mindenképpen.
SIKER ÉS BOLDOGSÁG
2010 november 3. | Szerző: Nyisztor Melinda
Siker és boldogság. Pozitív töltetű szavak.
Amikor halljuk, vagy olvassuk, kellemes érzés fut át rajtunk, és megadjuk az időt arra,
hogy az erről szóló beszélgetést meghallgassuk, az írást elolvassuk. Mert mindannyian
erre vágyunk – sikerre és boldogságra. De mi a siker? És a boldogság? Amikor fel-
tesszük magunknak a kérdést: sikeres ember vagyok én? Boldog vagyok én? – akkor a
felelet előtt picit gondolkodóba esünk, aztán rávágjuk a választ: igen, sikeres vagyok.
Ezt tapasztaltam akkor, amikor tíz, véletlenszerűen kiválasztott embernek tettem fel ezt
a kérdést.
Őszinte örömömre mondom, megdöbbentettek a válaszadások, mert arra számítottam, hogy
az emberek majd hosszasan elgondolkodva visszakérdeznek: miben mérjük a sikert?! De nem.
Nemes egyszerűséggel igennel feleltek, mert a sok panaszkodás és zúgolódás ellenére is
elégedettek az életükkel. Nem arról van szó, hogy minden így kerek, és semmin nem lehetne
változtatni, sőt! De ők tudják azt, hogy a hétköznapok is lehetnek színesek, hogy a borúra derű
jön, és hogy a rossz lehetne még rosszabb. Hogy mi ennek a kulcsa? Közhelyekkel válaszolok
ezekre, mert igenis van bennük ráció: Ha az élet citromot ad, csinálj belőle limonádét. Az élet
olyan, mint a szennyvízcsatorna: hogy mit lehet kihozni belőle, az attól függ, mi lett beleadva.
Az életet nem leélni kell, hanem megélni. És ha ezekkel végképp nem megy, akkor: ha valamit
nem tudsz megváltoztatni, változtasd meg a hozzáállásod. Pontosan erről van szó.
A sikert nem kell nagy dolgokba mérni. Mindenkinek megjár és bárki élvezheti az élet apró
örömeit, nemcsak a fiatalok vagy a középkorúak, akik még szépek, egészségek, fittek, trendik
és a jövő nagy reménységei.
A siker betétkönyvébe olyan tételek is írhatóak, mint hogy: egyszerűen jó napom volt ma.
Szépen teljesítettem a vizsgán. Sikerült elintézni egy kusza hivatali ügyemet. Amit mára el-
terveztem, azt mind megcsináltam. Tudtam félretenni egy kis pénzt, vagy maradt annyi, hogy
hosszú idő után vegyek magamnak egy új könyvet, egy új ruhát. Jóízűt beszélgettem a barát-
nőmmel. Felhívott az anyukám, hogy elmondja, szeret engem. A sok munka mellett volt egy kis
időm magamra és a pihenésre. A kedvenc ételemet főztem, amit már oly rég nem készítettem
el…. hosszasan sorolhatnám még, de értjük ugye, hogy miről van szó? Ezek a látszólag
nyűasznyi dolgok igenis sokat számítanak mindennapjainkba, így az életünkbe is.
Tekinthetünk rájuk úgy is, hogy igen, szoktak ilyenek lenni, és? Mi van ebben? Jó volt és kész!
De ha ezeket a dolgokat nem kezeljük tisztelettel, akkor az balsiker. Mert akkor már az ego
győzedelmeskedik a szívünk felett. Ha ezen dolgok iránt alázattal vagyunk, akkor tekinthetjük
őket a mosoly és a vidámság forrásának, amiről tudjuk, hogy kiapadhatatlan.
Az is való igaz, hogy a siker nem egyenlő a boldogsággal. Ismerünk olyan embereket, hogy
nagy örömük van a karrierben, és több szomorúságuk a magánéletben. Vagy fordítva.
Ha megtaláljuk az arany középutat, és nem esünk át a „ló túloldalára”, hanem a pár perces
örömforrásoknak is át tudjuk adni magunkat, akkor elmondhatjuk, hogy igenis vannak
sikereink az életben. Ezek táplálnak minket, és boldoggá tesznek.
MIÉRT ÍROK?
2010 augusztus 5. | Szerző: Nyisztor Melinda
Rengeteg volt a könyv a szülői házban, sokszor láttam szüleimet olvasni. Olyankor
kellemes nyugodtság volt az arcukon, és tartalmas csönd. Érezni lehetett, hogy
akkor ott, magukba szívva a szavakat, valami történik… valami elindult és zakatolt
bennük, ami csak az övék… hiába van ott a könyv a kezükben, melynek történetét
bárki, bárhol a világban olvashatja még – amit ők keltettek életre szívükben és lelki
szemeik előtt, az csak és kizárólag az ő külön világuk.
Én is részese akartam lenni egy ilyen világnak! Kértem anyut, aput, meséljenek, mit olvasnak,
és mit látnak, hadd legyek én is ott, ahol ők járnak!…De az nem volt olyan. Éreztem, láttam
az arcukon, hogy ez együtt nem megy. Ezt mindenkinek magának kell megteremtenie, átélnie.
Könyvet ragadtam hát nagy határozottan, hogy akkor most én is álmodok egy világot magam-
nak, ahol csak én leszek, és a könyv…és a leírt, de a magam módján elképzelt történet.
Persze ez már a mesekönyv – imádatomon túl volt, amikor már a mesék nem elegendőek a
lélek számára, mert azoknál valami bonyolultabb, több kell.
Hm…és mégis milyen egyszerűen kezdődött. Fogtam egy üres vonalas füzetet, és mintha írva
lenne bármi is, én elkezdtem a saját költésű történetemet. Szemezgettem innen-onnan: mesék-
ből és a való életből. Ami történt velem, a testvéremmel, amit anyu-apu beszélgetéséből el-
csíptem. Hajnali 6-kor elkezdtem, és be nem állt a szám reggel 8-ig, amíg fel nem ébredt a
család.
Mert hangosan volt jó költeni, szőni egymáshoz a különálló, de mégis egybeforrasztható
élet – mese mozaikdarabokat.
Most pedig csendben jó írni.
És olvasni. Olvasni, hogy a való életen kívül legyen még történet bennem, legyen, mi el-
gondolkodtat és bölcsebbé tesz, és írni, hogy legyen, ami a többieket is elgondolkodtatja,
szórakoztatja, vagy éppen tanítja…hogy legyen miről beszélgetnünk nekünk, és nekünk
önmagunkkal.




HÁLA
2014 december 14. | Szerző: Nyisztor Melinda
Köszönöm Istenem, az életemet!
Köszönöm a napjaimat, az érzéseimet, a gondolataimat, a történéseimet.
Köszönöm a családomat, a barátaimat, az embereket, akikkel összehozol.
Hálás vagyok.
Mit adhatnék cserébe Neked, akinek mindene megvan?
Neked nem kell ajándék, pénz, semmi olyan, ami kézzelfogható.
Mit nyújthatnék akkor, hogy ne csak én érezzem, hanem számodra
kifejezhessem a hálát?
Talán tudom a választ: azt mutathatom meg Neked, hogy mindent,
amit nekem szolgáltattál: megbecsülöm és a javamra, illetve a többi
ember javára fordítom.
Kihasználom az időt, amikor a szeretteimmel lehetek. Számomra hasznosan
töltöm az időt, amikor magam lehetek. Megbecsülöm az embereket, a szavaikat,
a tekintetüket, a köztünk lévő beszédes csendet. Az érzést, hogy együtt vagyunk,
a perceket, az energiát, amit egymásra fordítunk. Elraktározom a szép pillanatokat,
hogy szűkebb időkben legyen miből merítkezni.
Köszönetet érzek aziránt, ami történik velem: ha kellemes, azért; ha fáj, azért,
mert tudom, hogy a kellemetlenségek is tanítanak, nem ok nélkül vannak.
Majd ha elmúlik a fájdalom, akkor valamiben meg fogom érezni
annak a szükségességét.
Örülök mindennek, amit tárgyi javakban kapok, megvásárolhatok.
Sokan félnek a hálálkodástól, mert azt gondolják, az azt jelenti,
hogy ők valamivel tartoznak, és adósnak lenni nem jó dolog.
Mondjuk a földi dolgokban bizonyára így van.
De a Mindenhatónak erre nincs szüksége: ő nem akar mást hálánk jeléül,
minthogy alapvetően boldognak lásson bennünket.
Hogy megéljük a pillanatok érzéseit, legyen az bármilyen is
– hiszen előbb-utóbb minden a helyére kerül.
De akkor már – ezekkel a tapasztalatokkal – többek leszünk.
Oldal ajánlása emailben
X