HÁLA

2014 december 14. | Szerző: Nyisztor Melinda

 

 

Köszönöm Istenem, az életemet!

Köszönöm a napjaimat, az érzéseimet, a gondolataimat, a történéseimet.

Köszönöm a családomat, a barátaimat, az embereket, akikkel összehozol.

 

Hálás vagyok.

 

Mit adhatnék cserébe Neked, akinek mindene megvan?

Neked nem kell ajándék, pénz, semmi olyan, ami kézzelfogható.

Mit nyújthatnék akkor, hogy ne csak én érezzem, hanem számodra

kifejezhessem a hálát?

 

Talán tudom a választ: azt mutathatom meg Neked, hogy mindent,

amit nekem szolgáltattál: megbecsülöm és a javamra, illetve a többi

ember javára fordítom.

 

Kihasználom az időt, amikor a szeretteimmel lehetek. Számomra hasznosan

töltöm az időt, amikor magam lehetek. Megbecsülöm az embereket, a szavaikat,

a tekintetüket, a köztünk lévő beszédes csendet. Az érzést, hogy együtt vagyunk,

a perceket, az energiát, amit egymásra fordítunk. Elraktározom a szép pillanatokat,

hogy szűkebb időkben legyen miből merítkezni.

Köszönetet érzek aziránt, ami történik velem: ha kellemes, azért; ha fáj, azért,

mert tudom, hogy a kellemetlenségek is tanítanak, nem ok nélkül vannak.

Majd ha elmúlik a fájdalom, akkor valamiben meg fogom érezni

annak a szükségességét.

Örülök mindennek, amit tárgyi javakban kapok, megvásárolhatok.

 

Sokan félnek a hálálkodástól, mert azt gondolják, az azt jelenti,

hogy ők valamivel tartoznak, és adósnak lenni nem jó dolog.

Mondjuk a földi dolgokban bizonyára így van.

De a Mindenhatónak erre nincs szüksége: ő nem akar mást hálánk jeléül,

minthogy alapvetően boldognak lásson bennünket.

Hogy megéljük a pillanatok érzéseit, legyen az bármilyen is

– hiszen előbb-utóbb minden a helyére kerül.

De akkor már – ezekkel a tapasztalatokkal – többek leszünk.

 

 

VÁLTOZTASSUNK A VÁLTOZÁSHOZ!

2011 január 2. | Szerző: Nyisztor Melinda

 

Amikor fáradtak, hisztisek, kimerültek vagyunk és csapkodnak a fejünk

fölött a hullámok, akkor hiába mondja bárki, hiába halljuk a tévéből és olvassuk az

újságokból, hogy itt az ideje az életmód változtatásnak! Zárjuk le életünk stressz-

mentes fejezetét! Jógázzunk, meditáljunk, tornázzunk! (Megjegyzem, mindegyiket

szoktam, tehát nem ellenük szólok.)

 

Jó, de hogyan? Hogyan kezdjünk hozzá? Honnan tudjuk, hogy azt jól csináljuk? És különben is,

nem is tudunk nekiállni, mert nincs időnk. De ha egyébként meg lenne, akkor annyira

nyűgösek, fáradtak, hisztisek vagyunk, hogy most nem… nem megy… most nem tudunk

kikapcsolni… majd holnap… Ja nem, mert holnap is nagy lesz a hajtás, és ezen a héten még

tényleg sok mindent el kell intézni…majd jövő héten…talán…akkor jó lesz…azt hiszem.

Elérkezik a jövő hét. Már nagyon ki vagyunk borulva. Most elég, most már tényleg kell valami,

ami megnyugtat. Valami, ami kellemes volta miatt ad egyfajta biztonságérzetet és jóleső

rendszerességet mindennapjainkba.

Könyvesbolt. Á, ez az! Már három hónapja nézegetjük a kirakatba azt a tuti könyvet, ami majd

segít, ami majd megoldja az életünket. Juj, igen, ez egy jel, még le is van árazva! Yes! Veszek

egyet belőle a húgomnak is, neki is szüksége van rá. Úgyis lesz a születésnapja.

Buszmegálló, faliújság. Milyen plakát ez? Aha, lehet égetni a zsírt, alakot formálni, vitalizál,

segít az ellazulásban…telefonszám leír… felhív… á, ma már nem, késő van… és hétvége…

majd jövő héten…igen, majd akkor.

 

Lehet, hogy megveszük a csodamódszerekről szóló könyveket, filmeket, melyeket egyszer

végignézünk, mert olyan szép színes, és jó látni, hogy majd valamikor mi is ilyen fittek és

harmonikusak leszünk. Lehet, hogy elraktározzuk és gyűjtögetjük a mesterek és tanítók

telefonszámait is. De ezzel még semmit nem tettünk a megoldás érdekében. Maximum rövid

időre elnyomtuk a lelkiismeret-furdalásunkat, hogy már elindultunk a “segítsmagadon” úton.

De mire elég ez az egy lépés? Valljuk be, semmire.

 

Vajon miért szokott itt megállni a történet? (Tisztelet a kivételnek!) Azért, mert nemcsak a

jóhoz, de bizony a rosszhoz is képesek vagyunk ragaszkodni. Megszoktuk, és nehéz

változtatni. Főleg egyedül.

De ne stresszeljünk azért, hogy hogy is kapcsolódjunk ki. Nem kell feltétlen valami divatosat

csinálni ahhoz, hogy lecsillapodjunk, megteljünk erővel és életörömmel. Ha számunkra az is

pihentető, hogy kézbe veszünk egy jó könyvet, házimozit nézünk, számítógépes játékkal

játszunk, cseverészünk a barátnőkkel, éneklünk a rádióval együtt, esetleg táncra is perdülünk,

vagy éppen sütünk valami finomat, akkor tegyük azt.

 

Majd ha meg lesz a kellő motiváció ahhoz, hogy valami újat kipróbáljunk, akkor meg fogjuk

tenni. Valaki megvárja azt a státuszt, vagy egyszerűen úgy hozza a sors, hogy amikor már totál

kivan, akkor ismerkedik meg valamilyen irányzattal, gyógymóddal, technikával. Esetleg többel is

párhuzamosan, de leginkább választ egyet közülük, melyen érzi, hogy az az ő útja.

Mások még bírják tartani magukat, de egyszercsak jön egy ihlet, egy isteni sugallat: akármilyen

formában, legyen az egy ember, egy idézet,  egy újságcikk címe – mely megadja a végső

lökést ahhoz, hogy válasszon magának egy rendszeres kikapcsolódási tevékenységet. Ha

mégsem, akkor bátran nevezhetjük magunkat a saját ellenségünknek, ahol az önsajnálat

győzedelmeskedik a minőségi élni akarás fölött.

 

Egy biztos: ezt erőltetni nem lehet. Akkor sem, ha mi meg vagyunk győződve arról, hogy

embertársunknak pedig igencsak hasznos lenne. Mindenki a saját életéért felelős.  Aztán

van egy másik oldal is: amikor valaki már annyira túlzásba viszi a gyakorlatát annak, ami

az ő fogódzója a mindennapokba (legyen az testmozgás, életmódváltás, spiritualitás), hogy

átesik vele a ló túloldalára, és többet árt vele magának vagy a környezetének mint amennyit

használ.

Szóval nyugodt élet!?….sok mindenen múlik, de a mi hozzáállásunkon és felfogásunkon

mindenképpen.

 

 

SIKER ÉS BOLDOGSÁG

2010 november 3. | Szerző: Nyisztor Melinda

 

Siker és boldogság. Pozitív töltetű szavak.

Amikor halljuk, vagy olvassuk, kellemes érzés fut át rajtunk, és megadjuk az időt arra,

hogy az erről szóló beszélgetést meghallgassuk, az írást elolvassuk. Mert mindannyian

erre vágyunk – sikerre és boldogságra. De mi a siker? És a boldogság? Amikor fel-

tesszük magunknak a kérdést: sikeres ember vagyok én? Boldog vagyok én? – akkor a

felelet előtt picit gondolkodóba esünk, aztán rávágjuk a választ: igen, sikeres vagyok.

Ezt tapasztaltam akkor, amikor tíz, véletlenszerűen kiválasztott embernek tettem fel ezt

a kérdést.

 

Őszinte örömömre mondom, megdöbbentettek a válaszadások, mert arra számítottam, hogy

az emberek majd hosszasan elgondolkodva visszakérdeznek: miben mérjük a sikert?! De nem.

Nemes egyszerűséggel igennel feleltek, mert a sok panaszkodás és zúgolódás ellenére is

elégedettek az életükkel. Nem arról van szó, hogy minden így kerek, és semmin nem lehetne

változtatni, sőt! De ők tudják azt, hogy a hétköznapok is lehetnek színesek, hogy a borúra derű

jön, és hogy a rossz lehetne még rosszabb. Hogy mi ennek a kulcsa? Közhelyekkel válaszolok

ezekre, mert igenis van bennük ráció: Ha az élet citromot ad, csinálj belőle limonádét. Az élet

olyan, mint a szennyvízcsatorna: hogy mit lehet kihozni belőle, az attól függ, mi lett beleadva.

Az életet nem leélni kell, hanem megélni. És ha ezekkel végképp nem megy, akkor: ha valamit

nem tudsz megváltoztatni, változtasd meg a hozzáállásod. Pontosan erről van szó.

 

A sikert nem kell nagy dolgokba mérni. Mindenkinek megjár és bárki élvezheti az élet apró

örömeit, nemcsak a fiatalok vagy a középkorúak, akik még szépek, egészségek, fittek, trendik

és a jövő nagy reménységei.

A siker betétkönyvébe olyan tételek is írhatóak, mint hogy: egyszerűen jó napom volt ma.

Szépen teljesítettem a vizsgán. Sikerült elintézni egy kusza hivatali ügyemet. Amit mára el-

terveztem, azt mind megcsináltam. Tudtam félretenni egy kis pénzt, vagy maradt annyi, hogy

hosszú idő után vegyek magamnak egy új könyvet, egy új ruhát. Jóízűt beszélgettem a barát-

nőmmel. Felhívott az anyukám, hogy elmondja, szeret engem. A sok munka mellett volt egy kis

időm magamra és a pihenésre. A kedvenc ételemet főztem, amit már oly rég nem készítettem

el…. hosszasan sorolhatnám még, de értjük ugye, hogy miről van szó? Ezek a látszólag

nyűasznyi dolgok igenis sokat számítanak mindennapjainkba, így az életünkbe is.

Tekinthetünk rájuk úgy is, hogy igen, szoktak ilyenek lenni, és? Mi van ebben? Jó volt és kész!

De ha ezeket a dolgokat nem kezeljük tisztelettel, akkor az balsiker. Mert akkor már az ego

győzedelmeskedik a szívünk felett. Ha ezen dolgok iránt alázattal vagyunk, akkor tekinthetjük

őket a mosoly és a vidámság forrásának, amiről tudjuk, hogy kiapadhatatlan.

 

Az is való igaz, hogy a siker nem egyenlő a boldogsággal. Ismerünk olyan embereket, hogy

nagy örömük van a karrierben, és több szomorúságuk a magánéletben. Vagy fordítva.

Ha megtaláljuk az arany középutat, és nem esünk át a „ló túloldalára”, hanem a pár perces

örömforrásoknak is át tudjuk adni magunkat, akkor elmondhatjuk, hogy igenis vannak

sikereink az életben. Ezek táplálnak minket, és boldoggá tesznek.

 

 

MIÉRT ÍROK?

2010 augusztus 5. | Szerző: Nyisztor Melinda

 

Rengeteg volt a könyv a szülői házban, sokszor láttam szüleimet olvasni. Olyankor

kellemes nyugodtság volt az arcukon, és tartalmas csönd. Érezni lehetett, hogy

akkor ott, magukba szívva a szavakat, valami történik… valami elindult és zakatolt

bennük, ami csak az övék… hiába van ott a könyv a kezükben, melynek történetét

bárki, bárhol a világban olvashatja még – amit ők keltettek életre szívükben és lelki

szemeik előtt, az csak és kizárólag az ő külön világuk.

 

Én is részese akartam lenni egy ilyen világnak! Kértem anyut, aput, meséljenek, mit olvasnak,

és mit látnak, hadd legyek én is ott, ahol ők járnak!…De az nem volt olyan. Éreztem, láttam

az arcukon, hogy ez együtt nem megy. Ezt mindenkinek magának kell megteremtenie, átélnie.

Könyvet ragadtam hát nagy határozottan, hogy akkor most én is álmodok egy világot magam-

nak, ahol csak én leszek, és a könyv…és a leírt, de a magam módján elképzelt történet.

Persze ez már a mesekönyv – imádatomon túl volt, amikor már a mesék nem elegendőek a

lélek számára, mert azoknál valami bonyolultabb, több kell.

 

Hm…és mégis  milyen egyszerűen kezdődött. Fogtam egy üres vonalas füzetet, és mintha írva

lenne bármi is, én elkezdtem a saját költésű történetemet. Szemezgettem innen-onnan: mesék-

ből és a való életből. Ami történt velem, a testvéremmel, amit anyu-apu beszélgetéséből el-

csíptem. Hajnali 6-kor elkezdtem, és be nem állt a szám reggel 8-ig, amíg fel nem ébredt a

család.

Mert hangosan volt jó költeni, szőni egymáshoz a különálló, de mégis egybeforrasztható

élet – mese mozaikdarabokat.

 

Most pedig csendben jó írni.
És olvasni. Olvasni, hogy a való életen kívül legyen még történet bennem, legyen, mi el-

gondolkodtat és bölcsebbé tesz, és írni, hogy legyen, ami a többieket is elgondolkodtatja,

szórakoztatja,  vagy éppen tanítja…hogy legyen miről beszélgetnünk nekünk, és nekünk

önmagunkkal.