A MOSOLY LÉTJOGOSULTSÁGA

2014 október 24. | Szerző: Nyisztor Melinda

 

Életünk célja és értelme a boldogság – filozofálta már az ókorban Arisztotelész.

Mégis, akkor miért vagyunk képesek annyiszor és annyira belelovalni magunkat

a szomorúságba? És hogy jöjjünk ki belőle?

 

Segíthet ebben egy bibliai idézet is: „A világban nincs szomorúság, csupán emberek, akik

szomorú gondolatokkal vannak tele.”

Mert az, hogy mennyi örömöt és milyen hosszan tudsz átélni, az gondolataid minőségétől és

jellegétől függ. Ezért van az, hogy valaki fél óra vacilálás után legyint egyet és megy tovább,

míg más akár 2 héten keresztül is emészti magát.

 

Egy másik verziója a gondok viselésének, amikor mások mérik ránk a bánatukat.

Együttérezhetünk velük, és segíthetünk nekik, de nem kell velük együtt cipelni a terhet. Inkább

legyünk erősebbek, hogy tudjunk támaszt, vigaszt nyújtani. A segítés lehet a saját búvval-bélelt

állapotunkra is gyógyír. A másnak nyújtott öröm átkonvertálja a mi érzelmeinket is. Feledtetik

azt a negatív energiát, mely bennünk, a fejünkben lappang. De még rosszabb, ha már a

szívünkben él. Ezt a fázist ne várjuk meg!

 

A szomorúság egy állapot, a boldogság pedig egy életforma… kellene, hogy legyen.

Ne a hiányokra gondoljunk, hanem a meglévő jó dolgokra, pl.: van munkahelyünk,

vannak barátaink, van hol álomra hajtani a fejünket, van mit együnk…

Ha nem is 100%-os a komfortérzetünk, de ugye, hogy azért van jogosultsága a

mosolyunknak is?! Akkor mi lesz, adjuk fel a pókerarcot, és viruljunk ki egy kicsit.

Van miért!

FELELŐSSÉG ÉS GONDOLAT

2010 augusztus 6. | Szerző: Nyisztor Melinda

 

Felelősség és gondolat. Első hallásra talán felvetődik a kérdés, hogy függ össze ez a

két szó: hiszen felelősséget vállalhatunk a szavainkért és a tetteinkért, de hogy mit

gondolunk, az mindenkinek a magánügye. A fejünkbe nem láthat be senki. Igen, ez

így van, ez megnyugtató – lélegzünk fel sokszor…de mi a helyzet az univerzális 

törvénnyel:  mint bent, úgy kint. Ismerjük, tudjuk jól, mindenki a saját bőrén

tapasztalhatja: ha lelkileg rendben vagyok, jól haladnak a dolgaim is.

 

Azonban ne feledkezzünk meg arról, hogy minden gondolattal kezdődik. Semmi sem létezik,

ami korábban ne lett volna gondolat. És bár nem minden gondolat válik valóra, de ami sok-

szor foglalkoztatja elménket, az előbb-utóbb megjelenik az életünkben; legyen az olyan, amire

nagy szeretettel, vagy erőteljesen, de nem erőltetett vágyakozással gondolunk, vagy akár épp

ellenkezőleg: amivel kapcsolatosan dühöt, haragot vagy gyűlöletet érzünk.

Sorolhatnék példákat, de talán mindenki szeme előtt lepergett most egy-egy konkrét, meg-

történt esemény. És éppen itt kapcsolódik össze egymással a két dolog: gondolatainkért a

teremtésre való képessége miatt felelősséggel tartozunk. Nem is annyira mások érdekében,

sokkal inkább önmagunk miatt. Ahogy előttem már mások megfogalmazták:

 

Gondolataid mondják meg, hogy ki vagy és milyen életet kapsz osztályrészül. Ha például

valaki sokszor másokat bírál, ítélkezik, akkor egyszercsak ő is a rosszindulatú emberek

áldozata lesz. Ha pedig valaki inkább jó szándékú, a vágyaira és a hitre koncentrál, arra,

hogy a siker és a szerencse jegyese lehet, akkor ő majd learathatja munkáinak gyümölcsét.

Ne ijedjen meg senki, hiszen persze ez a valóságban nem ilyen szélsőségen történik:

emberek vagyunk, hibázunk, megbotlunk. Csak az nem mindegy, hogy tanulunk-e az

esetből, vagy többször belelépünk ugyanabba a folyóba, hogy aztán ránk törjön a sírás,

és magunkon kívül mindenki mást hibáztassunk. És nem mindegy az sem, hogy egy pofon

után hogy állunk talpra újra. Ez is a felelősség része, ami egy gondolattal kezdődik.

Értjük ugye? Felindulásból nem érdemes döntéseket hozni.

 

A csendben azonban kapcsolatba kerülünk legmélyebb önmagunkkal.

De a tartalmas gondolat önmagában nem elég. Át kell váltani cselekvéssé, hogy életünket

valóban betöltse. Senki nem egy előre teljesen kigondolt tervet teljesít élete során, úgyhogy

nem dőlhetünk hátra kényelmesen:ja, hát szegény én, nekem ez a sorsom, nem tehetek

semmit…. Nem?  De Igen!

 

Nagyon sok múlik rajtunk. Bár a fontosabb állomások adottak, de a saját döntési

szabadságunk határozza meg, hogy miként jutunk el egyik pontból a másikba. Sorsunk

tehát a kezünkben van. Mindennap learatjuk, amit vetettünk, és elvetjük azt, aminek akár

már másnap meglesz a hozama. Nemcsak a részesei vagyunk a teremtésnek, hanem az

aktív résztvevői is.