MUNÍCIÓ

2014 december 10. | Szerző: Nyisztor Melinda

 

 

A szerelem az lételem, megszépíti az életem.

Romantika, nevetés, testközelség, bizsergés – jó átélni mind, s mint

aki a föld fölött jár, két lábbal már, belemerülni és habzsolni a jó érzést!

A szívdobogás szívzörej már, s hallani lehet az ütemét!

Ezt a tempót diktálod, és nem bánod, hogy rohanás az új mérték.

Szép álmokkal, reményekkel kelsz az ágyból reggel, dehogy bánod,

hogy hajnalban szól a vekker!

Ugrasz és készen állsz, ez a nap vajon mit hoz mást, mint tegnap volt

és amit rendelsz, amit úgy kedvelsz – az univerzum amit megtesz,

érted, mert kérted.

Megy minden simán, a szerelmespár mint egy partizán ugrik át számos akadályt!

Nincs lehetetlen küldetés, csak szenvedély – egy betűvel átírt szenvedés…!

De miért kell ahhoz ez a nagy hév, hogy napjaidban mint egy bajnok, légy?

Önmagad valójában is értékes vagy, és ha nincs más, hát becsüld meg magad!

Nem kell ahhoz „jó parti”, hogy megfigyeld, a napjaid igenis szépek lehetnek,

csak magadat kell szeretned, hogy az élet szépségeit észrevedd!