HÁLA

2014 december 14. | Szerző: Nyisztor Melinda

 

 

Köszönöm Istenem, az életemet!

Köszönöm a napjaimat, az érzéseimet, a gondolataimat, a történéseimet.

Köszönöm a családomat, a barátaimat, az embereket, akikkel összehozol.

 

Hálás vagyok.

 

Mit adhatnék cserébe Neked, akinek mindene megvan?

Neked nem kell ajándék, pénz, semmi olyan, ami kézzelfogható.

Mit nyújthatnék akkor, hogy ne csak én érezzem, hanem számodra

kifejezhessem a hálát?

 

Talán tudom a választ: azt mutathatom meg Neked, hogy mindent,

amit nekem szolgáltattál: megbecsülöm és a javamra, illetve a többi

ember javára fordítom.

 

Kihasználom az időt, amikor a szeretteimmel lehetek. Számomra hasznosan

töltöm az időt, amikor magam lehetek. Megbecsülöm az embereket, a szavaikat,

a tekintetüket, a köztünk lévő beszédes csendet. Az érzést, hogy együtt vagyunk,

a perceket, az energiát, amit egymásra fordítunk. Elraktározom a szép pillanatokat,

hogy szűkebb időkben legyen miből merítkezni.

Köszönetet érzek aziránt, ami történik velem: ha kellemes, azért; ha fáj, azért,

mert tudom, hogy a kellemetlenségek is tanítanak, nem ok nélkül vannak.

Majd ha elmúlik a fájdalom, akkor valamiben meg fogom érezni

annak a szükségességét.

Örülök mindennek, amit tárgyi javakban kapok, megvásárolhatok.

 

Sokan félnek a hálálkodástól, mert azt gondolják, az azt jelenti,

hogy ők valamivel tartoznak, és adósnak lenni nem jó dolog.

Mondjuk a földi dolgokban bizonyára így van.

De a Mindenhatónak erre nincs szüksége: ő nem akar mást hálánk jeléül,

minthogy alapvetően boldognak lásson bennünket.

Hogy megéljük a pillanatok érzéseit, legyen az bármilyen is

– hiszen előbb-utóbb minden a helyére kerül.

De akkor már – ezekkel a tapasztalatokkal – többek leszünk.

 

 

LÉPCSŐK

2014 november 26. | Szerző: Nyisztor Melinda

 

Nem tudom, hogy miről szóljon a dalom, csak azt akarom,

hogy az embereknek adjon…

 

Adjon vigaszt, nehéz időkben támaszt,

hogy azt mondhasd: nem vagyok egyedül, de legbelül minden úgy kiürül,

s „a hogyan tovább?”-ra  te adsz egy választ.

 

A szavak…, a szavak azok fontosak, és pontosak kell, hogy legyenek. Hogy azok

alatt azt értsd, ami neked kell, mert ugyanazon rajz is mindenkinek mást jelent.

Szóval a válasz: válassz! Benned a kérdés és a lépés a megoldás felé. Én csak

terelgetlek afelé. Olykor nem egyszerű, de nagyszerű, ha a „lépcsőzés” meseszerű.

 

Ne felejts el akkor sem, ha a sorod túl jól megy: az öröm megosztása is ér,

hogy az nekem adjon még! Még többet, hogy legyen, mivel a soraimat kitöltsem.

Nem várok hálát, de a málhát – ne csak azt akard rám pakolni, velem együtt vinni,

mert tudunk mi együtt inni akkor is, ha a napjaid pazarok is.

 

Ahányan vagyunk itt a világban, lettünk mi egymásnak,

tanár és tanító, mikor melyik helyénvaló – így könnyebben megértheted, hogy a

lépéseidet hogyan tegyed, hogy adjon az embereknek…

 

MINDIG ( VAN ) VALAKI…

2014 november 3. | Szerző: Nyisztor Melinda

 

„Mindig van valaki melletted, soha nem vagy egyedül…” – ááá, a hideg kiráz már

az ilyen sablonszövegektől! Még hogy nem vagyok egyedül: nincs párom, tehát

egyedülálló vagyok, itt kezdődik az egész! A családom messze van, és különben

is csak formaságokról szoktunk beszélgetni. A barátnőm igencsak profitorientált

kisasszony lett, neki csak a karrier számít. A szomszédom egy bunkó, senki nem

érdekli saját magán kívül. A munkatársaim… van, aki kedves, de tartózkodó,

aztán van a kétszínű banda, meg a 2-3 fős klikkek, akik elvannak a kis világukban.

Az edzőterembe mindenki a saját testével és méreteivel van elfoglalva. Még a boltos

nénivel sem tudok egy jóízűt beszélgetni, mert ő meg mindent csak pénzben mér.

A benzinkutas meg állandóan a dekoltázsomat lesi.

– A postás, a hentes és a pék? Velük mi van?  Van egyáltalán valaki, akivel jól kijössz?

– Tulajdonképpen mindenkivel jóban vagyok, kedves vagyok! De nincs

senki, aki olyan igazi lehetne… érted?

– Mindenkivel bajod van?

– Igen, mindenkibe van valami, ami idegesít, zavar. Amivel nem értek egyet. Olyan

furák az emberek.

– Magaddal mi a bajod?

– Magammal? Hát… én jól vagyok! Csak az zavar, hogy mindenkinek meglátom

a hibáját.

– De te jól vagy, és jó vagy… tulajdonképpen. A saját hibáidat mikor szoktad

keresni? Azelőtt, vagy azután, hogy a másokét forszírozod?

– De..khm…én…más…szóval…én…nem…

– Szerinted rólad mit gondolnak mások?

– …ööö…én…

– Ahogy te meglátod másban a negatívat, ugyanúgy ők is meglátják benned.

Ugyanolyan emberek vagyunk mind, csak más a körítés és a tálalás – hogy miért

lettünk olyanok, amilyenek, miért viselkedünk úgy, ahogy. Lehet, hogy ők – a boltos,

a barátnő, a kollegák – így érzik jól magukat. Vagy lehet, hogy ők is éppen azon keseregnek,

a vevőjük, a barátnőjük, a munkatársuk „milyen izé, és olyan fura”. Esetleg ők is

keresik a helyüket, az érvényesülésüket a nagyvilágban. Tudod, ami megadja a

nyugalmukat, a biztonságukat. Te is ezt keresed, nem?

– Igen.

– Akkor magaddal miért nem vagy jóban? Szerethetnéd önmagad… hogy mindig legyen

valaki… valaki, akinek de jó, hogy van családja, ahol nemcsak rossz dolgok történnek.

Valaki, aki felállít magának „A” és „B”- tervet és tudatosan tesz a holnapjáért. Valaki, aki átvisz

egy tálca süteményt a szomszédjának, mert az most veszítette el az édesanyját, és mély

gyászban van, azért nem kommunikatív mostanában. Valaki, aki számolgatja a pénzét,

mert hiába, pénzből élünk, azon tudjuk megvenni a napi betevőt. Valaki, aki nézegeti

magát a tükörben, hogy milyen szép és formás lett – kívülről mindenképp.

És belülről? Mit mutat a tükörkép?

Nem baj, ha néha meg vagy zavarodva, de tudd, hogy mindig van valaki…

mindig van valaki: Te.

Te mindig ott vagy magadnak. Soha nem vagy egyedül. Saját magad legyél a

jóbarátod… Te magad – akiben megbízhatsz, akire számíthatsz, akivel a legőszintébben

beszélgethetsz, akit szerethetsz. És így elfogadhatsz másokat.

ÉLNI ÉS ÉLNI HAGYNI

2014 október 24. | Szerző: Nyisztor Melinda

 

Annyiféle ember van a világon, és mi magunk is annyiféleképpen viselkedünk életünk

más-más színterein, egyes szerepeinkben: lehetünk pl. odaadó feleség, ugyanakkor

szigorú szülő, elégedetlen munkatárs, de segítőkész barát.

Mindenkinek megvannak az alapvető jellemvonásai, de ettől még nem minden helyzetet

kezelünk ugyanúgy. Éppen ezért másként ítélhetnek meg bennünket az emberek

attól függően, hogy mikor, mire, hogy reagálunk. Megesik, hogy nem érdekel, mit

gondolnak rólunk mások, és adott esetekben ne is ez motiváljon. A saját életünket mi

magunk éljük, ne úgy, ahogy a szűkebb-tágabb környezetünk elvárja tőlünk.

 

Ahogy mondani szokták, „minden csoda 3 napig tart”, aztán majd lenyugszanak a kedélyek.

Ehhez viszont olykor fel kell vállalni az estleges konfliktusokat, hogy ne bábuként, hanem

lelkileg független emberként éljünk.

 

Ehhez kell a rendszeres önkontroll is. Érdemes időként felülvizsgálni önmagunkat, hogy miként,

merre fejlődjünk, mert a csípőből jövő szokásaink már nem illenek hozzánk; mert a berögzült

nézőpontjaink már nem állják meg a helyüket.

Azt senki nem kívánhatja tőlünk, hogy egyik napról a másikra megújuljunk – a változás,

változtatás egy folyamat. Bátran gyakoroljuk a kis lépések művészetét!

Az esetenkénti megbotlás nem ok arra, hogy visszatáncoljunk! Gondoljunk csak arra, hogy

akkor most senki sem tudna járni!

 

Egy mosolygósabb, kedvesebb, türelmesebb emberhez inkább vonzódunk, mint olyanhoz,

akinek az arcán az élet összes fájdalma ott ül.

A jó társas kapcsolatok, a kellemes beszélgetések pedig örömet, egyfajta elégedettséget adnak

a mindennapok kiszínezéséhez. Szép szín a szürke, de hosszú távon unalmas…

BARÁTSÁG ÉS BARÁTKOZÁS

2010 augusztus 8. | Szerző: Nyisztor Melinda

 

Mindenkinek szüksége van barátokra, de legalábbis egy igazi barátra biztosan.

Ahhoz, hogy ez a kapcsolat valóban jól működjön, mindkét oldalról kell hozzá

tisztelet, bizalom, megfelelő kommunikációs stílus és szolgálatkészség. Ugye

érezzük, hogy e négy dolog kötelező ahhoz, hogy meglegyen az áhított bizton-

ságos légkör? Ezek nélkül csak felszínes kapcsolatról beszélhetünk.

 

Az érzelmi intimitás a legalapvetőbb szükségletünk. Akkor tudunk közel kerülni valakihez, ha

megosztjuk gondolatainkat, érzéseinket, és azon vagyunk, hogy legyenek közös élmények.

Igaz, nem kell mindig mindent kimondani, tolerálni is kell a másik dolgait. Ha olykor nem is

értjük meg, de tudjuk elfogadni embertársunk véleményét, döntéseit.

Mégis, néha-néha előfordul, hogy konfliktusba keveredünk? Ha már megtörtént, akkor

használjuk lépcsőfoknak egy tartalmasabb kapcsolat felé. Hogyan tudjuk ezt megtenni?

 

Először is higgadjunk le. Tele indulatokkal nem biztos, hogy a megfelelő döntést hozzuk, a

megfelelő szavakat használjuk, lenyugodva azonban jobban átlátjuk a helyzetet, és ilyenkor

tegyük fel magunknak a kérdést: hogyan viszonyulok én ehhez a megtörtént helyzethez? Mi az,

ami voltaképp történt? Miért történhetett meg? É mi rá a megoldás? Amit még érdemes leltárba

venni: hogy mi az, ami ebben számomra és ami még fontos: a másik számára negatív és

pozitív? Tanulható és megtanult dolog? Hiszen a problémák által fejlődünk, de csak akkor, ha

bölcsességünket felhasználva kiszállunk a mókuskerékből.

 

A nézeteltérések jelenthetik az esélyt a kapcsolat szorosabbra fűzésére, de jelenthetik a

kapcsolat végét. Egy biztos: az élet minőségét alapvetően meghatározó tényező, ezért minden-

képpen jó, ha képezzük magunkat ezen a területen, azaz tudatosan ápoljuk, gondozzuk

kapcsolatainkat.