JÖVŐTERVEZÉS

2015 január 4. | Szerző: Nyisztor Melinda

 

Amikor hajt a vágy, hogy valamit megtegyél, magadért, a jövődért…

 

Amikor a lelkesedés a zsigereidet hatja át, és örömmámor úszik át

az egész lényeden: mert itt a lehetőség, tegyed, amit tenned kell..

Amiért éveket vártál és éjjeleket áldoztál…

Amit mindig is magadnak éreztél, de még nem volt a tiéd,

mert kiforratlan volt az egész…

Most itt van egy alkalom, a tudás hatalom – ezzel mindenki egyetért,

mégis van, aki inkább lebeszél… vagy a hátad mögött kibeszél.

Mit tegyél? Hallgass a „reálisan látókra”: minek változtatni, jó volt eddig is!

Tudod, hol a helyed, mi a feladatod – a szádat befoghatod.  Ne kavard meg

az állóvizet, mert nem tudhatod, hogy mi lesz.

Veszélyes a változás, nehogy feleslegesen áldozz rá!

Ez így mind igaz!  De a mostani állóvíz is úgy lett, hogy hoztál egy döntést,

és úgy lett. Talán akkor is voltak ellenszurkolók és drukkerek, akik a helyzetedet

nem könnyítették meg. Három napig csámcsogtak az ügyeden, ma meg már

megy minden tovább a mókuskerékben.

Elcsitíthatod magadban az érzéseidet, megfelelhetsz, ha akarsz a környezetednek.

Ám a vágyak kívánságok maradnak, és mindig benned lappanganak.

Alkalomadtán elő fognak jönni, nem lehet tőlük pihenni.

Elcsitítani őket és bólogatni a népnek ugyanannyi energia,

mintha kiállnál magadért és nem hatna rád a vita.

Szabad neked tenned magadért!

Ha megvan az úti cél, az erő legyen veled, hogy megvalósítsd a saját tervedet!

 

 

MI MAGUNK LEGYÜNK AZ ÉLETÜNK HŐSE

2010 október 7. | Szerző: Nyisztor Melinda

 

Mindannyian szinte naponta panaszkodunk, és hallgatjuk mások bánatait.

Ez önmagában nem is baj, hiszen ha mindennel maximálisan elégedettek lennénk,

akkor nem lenne, ami vinne minket előre, hajtana, és célként vonzana. Nyilván

vannak az életünkben olyan periódusok, helyzetek, amikor a megoldás pontosan az,

hogy hagyjuk magunkat sodródni az árral – de csak egy ideig. Aztán amikor össze-

szedtük magunkat, vagy kiforrta magát egy szituáció, akkor megint a tettek mezejére

léphetünk.

 

Sokan ezt nem teszik meg. Ezt az aprónak tűnő, de az életükben annál nagyobb fordulatot

jelentő momentumot sok ember kihagyja. Miért?…. erre nagyon “komoly” okokra szoktak

hivatkozni: “nem értem rá ezzel foglalkozni” – közben annyi minden más, fölösleges dolgot

tett meg; “nem tudtam, mit tegyek” – persze a nem döntés is döntés, de akkor ne mást nevez-

zünk ki bűnbaknak, hanem nézzünk  magunkba; “én akartam, hogy jobb legyen – akarni

nem elég, tenni kell! – de itt valahogy oly sokan megtorpannak.

Vajon miért?…. Lustaságból? Kényelemből? Félelemből? Érdekből? Minden van valamiért.

 

Ha nem vesszük a fáradtságot azért, hogy nekünk jobb legyen, akkor más miért venné?

Mindenkinek megvan a saját maga keresztje, amit nehéz cipelni. Ha a helyzetünk arany-

kalitkába zárt kismadáréhoz hasonlít, akkor még mindig dönthetünk: élünk a pompában

szottyattan, vagy egy kevésbé szép lakásba, de boldogságban és szabadságban.

Ha pedig félelemből tipródunk évek óta egy helyben, akkor meg szintén mi vagyunk a hunyók.

Igen, az emberek félnek a változástól, az újtól, mert nem tudják, mi lesz azután. De belevágni

ebbe a szituációba nem féltünk? Hiszen akkor sem tudtuk, mi lesz ezután? Totyorgunk egy-

helybe? Ettől is félhetnénk, mert lehet, hogy holnap még rosszabb lesz. Akkor meg nem kell

félni kilépni a most-ból.

Az univerzum segít, mindig ott van, ad lehetőségeket, és ad nyugalmat is, bátorságot is, és

erőt, ha azt kérünk. Olyan szituációkat ad, amiben ezeket gyakorolhatjuk.

Több hölgyet ismerek, akik két szatyorral költöztek el gyerekükkel a durva férjtől, és most

boldogok – mert becsülték önmagukat, és hittek abban, hogy a boldogság nekik is megjár.

És megkapták.

 

Nem az a hős, aki elmondhatja magáról, hogy mennyi szörnyűségen ment keresztül az életen

és mindent túlélt. Hanem az, aki éli az életet: tudatosan cselekszik, és hoz döntéseket. Mert az

embert az jellemzi, amilyen döntéseket hoz. Nem a származásunk, a neveltetésünk a fontos

– nem hivatkozhatunk rájuk minduntalan, kibújva a felelősség alól; hiszen abban hol vagyunk

mi magunk?! És ha az életünk úgy zajlik, hogy csak szemléljük kívülről, mint egy filmet, akkor

ne csodálkozzunk azon, hogy más fogja a tollat, megírja a saját forgatókönyvünket, a próbákon

vezényel nekünk és a moziban bukta dráma a filmünk – amire a nézők többet nem kíváncsiak,

mert hiába szurkoltak a főhősnek.