ROHANÁS…

2015 január 30. | Szerző: Nyisztor Melinda

 

Nem tudsz szólni már, csak dermedten állsz…

 

Zakatol az agy, a tested majd megfagy,

szóra nyitnád a szád, de a hangod megtréfál.

A torkodban gombóc, és rögtön arra gondolsz:

futni, menekülni, innen messzire elkerülni.

 

A hirtelen jött ötlet jót tett, rohansz az utcán,

a fejed kába és a sírás mint a láva tör fel…

Nincs gondolat, csak a fájdalom fojtogat,

szaladni kell…

Körülötted minden homályos,

és igazán az sem világos,

mi van most veled?!

Csak nyeled a könnyeid, és várod, hogy kitisztít,

hogy végre tudatosan is lélegezz.

 

Aztán egyszercsak a láb nem bírja tovább!

Ziháltan megtorpansz, térdre rogyva a földre huppansz.

Fejed a fáradtságtól lehanyatlik, aztán tekinted az égre emeld

és csak egy kérdés van benned: miért tette ezt veled?

Ismét szóra nyitnád a szád, de nincs erőd már

ahhoz, hogy vitatkozz.

Egy sóhajtással felismered,

hogy ez sem hoz megoldást.

 

Kuporogsz a földön, az agyad most egy börtön.

Úgy érzed, elakadtál, nincs tovább!!!

Mi mást tehetnél aztán?

Elered az eső, a cseppek ütemesen hullnak alá,

de te nem fázol, sőt, hidegségük kijózanítóan hatnak rád.

 

Újra felemeled a fejed, hogy az éggel farkasszemet

nézz, és inkább csak nevetsz…

Esőben a sírás nem egy látható dolog,

és mit tehetsz akkor, ha utolért a sorsod?

Meg nem történté tenni nem tudod már,

de egy valamit tehetsz: válaszolsz rá!

 

Egy hirtelen mozdulattal felállsz,

nagyot szívsz a friss levegőből,

s tudattalan felvértezed magad.

Mint aki lelki terhét itt letette,

úgy futsz vissza, energiával telve.

És bár zakatol az agy, nyugodni nem hagy,

de tested már nem fagy

– melegít a szív és az érzés: bármilyen nagy a kísértés,

hogy feladd, te nem teszed, mert tudod,

hogy a megoldás is te vagy…

 

 

JÖVŐTERVEZÉS

2015 január 4. | Szerző: Nyisztor Melinda

 

Amikor hajt a vágy, hogy valamit megtegyél, magadért, a jövődért…

 

Amikor a lelkesedés a zsigereidet hatja át, és örömmámor úszik át

az egész lényeden: mert itt a lehetőség, tegyed, amit tenned kell..

Amiért éveket vártál és éjjeleket áldoztál…

Amit mindig is magadnak éreztél, de még nem volt a tiéd,

mert kiforratlan volt az egész…

Most itt van egy alkalom, a tudás hatalom – ezzel mindenki egyetért,

mégis van, aki inkább lebeszél… vagy a hátad mögött kibeszél.

Mit tegyél? Hallgass a „reálisan látókra”: minek változtatni, jó volt eddig is!

Tudod, hol a helyed, mi a feladatod – a szádat befoghatod.  Ne kavard meg

az állóvizet, mert nem tudhatod, hogy mi lesz.

Veszélyes a változás, nehogy feleslegesen áldozz rá!

Ez így mind igaz!  De a mostani állóvíz is úgy lett, hogy hoztál egy döntést,

és úgy lett. Talán akkor is voltak ellenszurkolók és drukkerek, akik a helyzetedet

nem könnyítették meg. Három napig csámcsogtak az ügyeden, ma meg már

megy minden tovább a mókuskerékben.

Elcsitíthatod magadban az érzéseidet, megfelelhetsz, ha akarsz a környezetednek.

Ám a vágyak kívánságok maradnak, és mindig benned lappanganak.

Alkalomadtán elő fognak jönni, nem lehet tőlük pihenni.

Elcsitítani őket és bólogatni a népnek ugyanannyi energia,

mintha kiállnál magadért és nem hatna rád a vita.

Szabad neked tenned magadért!

Ha megvan az úti cél, az erő legyen veled, hogy megvalósítsd a saját tervedet!

 

 

HANGOK, SZAVAK

2014 december 14. | Szerző: Nyisztor Melinda

 

Figyelem a belső hangokat: vajon miket mondanak nekem?

Válaszolnak-e a kérdésre: hol a helyem?

Kell-e tudnom egyáltalán, mi vár reám, hogyan tovább,

vagy játsszam tovább egy útkereső mivoltát.

Nehéz érteni, hallani, mit akar a benső mondani.

Annyi sok zaj van kívül, a stereo hangzástól az ember megfeszül.

Ismerős arcok szavai idegenül csengenek, s aki nem ismer,

mond tuti jó tippeket. Kapkodjuk a fejünket,

szívünkben kinek a véleménye ül meg?

És aki a szavaival nem érintett meg?

Lehet, hogy később még igaza lehet…

Olyan nagy a kuszaság, a lárma, de az összefüggések mint egy láva

öntenek el bennünket belsőleg. Ha hagyunk időt pihenőnek,

ahol – ha akarjuk és hagyjuk – a választ megkapjuk a kérdésünkre:

melyik út visz előre? Majd ha lecsendesednek a visszhangok,

akkor egyértelmű lesz, mit kell tenni azért,

ami a boldogabb jövőnkhöz hozzátesz.

 

 

PILLANATOK

2014 november 11. | Szerző: Nyisztor Melinda

Élek, s félek, mert törékeny nagyon, de hagyom,

hogy megtörténjen az, ami adott napon a sorsom.

Pillanatok: szépek, édesek, nevetve viccesek, máskor meg már az

őrületbe kergetnek… s ilyenkor reklamálsz: „hé, ott fönt rám ki vigyáz?”

Ezt velem nem tehetik, de mások csak nevetik, és érzik, hogy most a

csillagzatod rosszul áll. Hát szalutálj! Húzd ki magad és lépj tovább!

Holnap meglepetés vár, és akkor nem feleselsz már,

a jó az mindenkinek megjár. Ilyenkor evidens, hogy az élettől nem vagy disszidens.

Don’t worry, be happy – könnyű mondani és átélni, ebben a fázisban nem

érdekel semmi!

Jól van, jól van, ragyogj és sziporkázz, használd ki Fortuna jóindulatát.

Sőt, ne is rágódj azon, hogy az élet törékeny, de nagyon…

Inkább csak töltekezz, hogy a szűkösebb időkben legyen, mire emlékezz!

 

LEHETŐSÉG

2014 november 5. | Szerző: Nyisztor Melinda

 

Őrangyalom, kérlek fogdd a kezem, segíts nekem, hogy életemet jól

vezessem!

 

Mi tévő legyek, ha a szokás szintjén megreked a gondolatom, de nem

akarom, hogy megint az legyen, ami tegnap volt és nem kedvez nekem.

 

Figyelj csak, újítás kellene, hogy az ember végre megtegye,

amit neki a lelke mesélget szüntelen, s bár büntelen a hallgatás, de

megéri-e a változás, ha nagy köröket kell tenni, és mások nem győznek

csodálkozni: Mi lett vele, elment az esze, hogy ezt megtegye, hogy merte?

Na és akkor mi van, kinek az élete?

 

Rólam kell, hogy szóljon, én vagyok benne, véleményed az lehet

meghallgatom, s abba a fiókba rakom, ahova akarom…

Lehet, hogy segítesz, vagy tévútra terelgetsz,

mindenesetre a döntések sorozata megedz!

Belső kincseim, igényeim még az enyémek-e, vagy felülírva ezeket,

napjaimat más értékek szerint rendezzem be?

Számomra ez a legfőbb kérdés, aztán mehet a tesztelés!

 

Nincs elbukás, mert a zuhanás is tanulás,

aztán hogy talpra állj, arra is van lehetőség ám.

Mindig van választás: teszed, vagy nem teszed;

mész és csinálod, vagy csak várod, hogy történjen változás?!

De ez csak passzivitás – bár lehet, hogy ez a megoldás.

Vigasz az igaz: bármi történjék, azt utólag megértsd,

jó volt, hogy kellett, hogy most az utadon legyél!

 

KISFIAMHOZ

2014 november 1. | Szerző: Nyisztor Melinda

 

Nézem, ahogy alszol békésen, formás kis tested megpihen.

Veled együtt alszik a tűz, ami benned ég, a dal,

amit te zenélsz a lelked húrjain, csodaszép!

 

Oly tiszta vagy és őszinte, bárkit leveszel a lábáról – örökre.

Hallgatom a csendet, ami most körbevesz…

jólesik, de mégiscsak üres.

 

Nem így volt ez, míg meg nem születtél: beszélt a némaság,

és zenélt a lét. Anyukád, Apukád boldogan élt, de most,

hogy itt vagy, szebb tartalmat ad a fény.

Pezseg benned az élet, örökmozgó játszótárs a léted,

s nem is érted a felnőtteket, akik ebből nem kérnek.

Mosoly és csillogás az arcodon suhan át;

nagy az élni akarás, a vidámság-habzsolás!

 

Így van ez jól, könnyű még Neked,

nekünk is könnyebb, ahogy tanítod az életet!

AZ ÉLET SZÍNHÁZA

2014 október 30. | Szerző: Nyisztor Melinda

 

Az Élet színház és játék,

földi ajándék…

 

A szereplők jönnek-mennek,

a szerepek cserélődnek,

a nézőpontok berögzülnek,

a tévhitek megdőlnek,

az emberek össze-vissza menekülnek.

Keresik a fogódzót, miben látnak kapaszkodót?

Dicséret, kudarc mind jó barát,

mert az utad, hogy meglegyen,

segíteni megtalál.

 

Adja meg az ég, amit a szíved kíván,

adja meg az ég, amit a lelked diktál!

Az ember mindig kapkod, keres és kitalál,

lelkesíti önmagát;

és kérdez: Mi, hogy lesz ezután?

A Jóisten tudja csak igazán.

 

De neked ez nem elég,

minden lépésről kell

hogy tudj, hogy ne félj.

Ám az ember nem így működik igazán,

a sors kifürkészhetetlen, sok a talány.

 

Te ezt a szíved mélyén tudod,

hisz nincs is más választásod.

 

Harmónia és egyensúly a színterek között,

humorral kezeld a kialakult űrt.

Meglesz, meglesz a munkád gyümölcse,

csak ne gyötörd magad vörösre!

Tedd, tedd a dolgod, amiről azt hiszed,

hogy az a legjobb!

Most fáradt vagy és kimerült,

a válaszod is ingerült

– ezzel nem vagy egyedül.

De lépj ki a sorból,

és érts a szóból:

ember, tanulj a jóból!

 

 

EZ AZ ÉLET?!

2014 október 24. | Szerző: Nyisztor Melinda

 

Az emberek zöme sokszor kapkod, siet, fáradtan kidől, stresszel hétről-hétre.

„Ez az élet!”– mondják keseregve.

De nem lehetne ezt másképp, másként? Hisz egy a cél: a boldogság a tét.

Kit mi tesz boldoggá? Más a válasz rá. De neked kell megfogalmazni, mi visz rá,

ahogy az életet éled, de nem teszed vidámmá.

Szabályok és rendszerek, skatulyák és hiedelmek, hatalom és pénz:

uralkodó elemek.

Te keresel és kutakodsz, helyezkedsz és furakodsz; – „Kalap, kabát, azt jó napot!”

De állj! Állj csak meg egy szóra: jó ez a móka?

Életed képlete, ha le lenne írva, az szórakoztató volna?

Ne gondolj nagy dolgokra, nem arról szól az „élet-nóta”!

Hanem a lelked, a szíved, a fejed a helyén van-e?

Hogyha eljön a végszámlálás, akkor elmondhasd: dolgoztam és lazsáltam,

küzdöttem és mulattam, hogy az életemet kitöltsem, és a végén habcsókkal

díszítsem!

ÉLETÜNK A HALÁLUNK ELŐTT

2011 március 28. | Szerző: Nyisztor Melinda

Van-e élet a halál után? – olvashatjuk e kérdést könyvcímként, újságok hasábjain, vagy

tesszük fel félig viccesen, félig komolyan önmagunknak, barátainknak. Aztán

indulnak az ötletelések, sztorizgatások. Érdekes téma, lehet róla hosszasan beszélgetni.

 

Élet és halál – alfa és omega – létünk két állomása. Egy kisgyermek születése leginkább

örömteli esemény – de valakinek fájdalom, szomorúság. Egy haláleset általában nagy csapás

– de valakinek megváltás, felszabadulás. Ami a kettő között van, az senkinek sem mindegy,

hogy milyen tartalommal telik. Milyen az életünk? Milyen a létünk a halál előtt? …

 

Sokszor a jövőt latolgatjuk, ábrándozunk, tervezgetünk, vagy éppenséggel félünk,

bizonytalanok vagyunk. Ma már az írott és elektronikus sajtó és média nagy teret ad a

jósoknak és jövőbelátó módszereiknek. Nincs ezzel baj, ha tényleg segítenek az embereknek,

és a kérdező a helyén kezeli a válaszokat.

Sok mindent azonban mi is kikövetkeztethetünk jelenlegi életünkből. Nem hiába mondják:

Jelened határozza meg a jövődet. Vagyis nemcsak a jövő után kell kutakodni, hanem

ugyanolyan érdemes a jelen események mélyére nézni.

Sokan akkor döbbenek rá, milyen emberek és milyen életet élnek valójában, amikor valami

nagy tragédia történik: súlyos baleset, betegség vagy egy hozzátartozó halála. A nagy csapás

felhívja a figyelmünket arra, hogy valami véget ért. Egy korszak lezárult, és kezdeti veszi

életünk egy újabb fejezete. Ilyenkor azon igyekszünk, hogy ez az új fejezet sokkal szebb

legyen, mint amilyen az előző volt. Esetleg töltődjön meg olyan új tartalommal, mely egyfajta

biztonságot és nyugodtságot jelent számunkra a fájdalom mellett is.

 

De miért várjuk meg, hogy idáig eljussunk? Miért kell megvárnunk a hatalmas arcul csapást

ahhoz, hogy változtassunk életünkön, önmagunkon, mert a régi sémák már nem

működhetnek?

Életünkben bármikor megálljt parancsolhatunk saját magunknak, hogy elkészítsük a

számvetést. Ehhez nem kell megvárni az új esztendőt, születésnapot vagy bármilyen más

napot. Minden egyes perc egy esély a változtatásra.

A tragédia sem várat magára, nem tudunk választani abban, hogy mikor történjen meg.

Mi van, ha már holnap beköszönt a balszerencse? Nem mondhatjuk, hogy várj amíg

elintézek egy-két ügyet, én még nem készültem fel az utána lévő új életemre.

 

Ha érezzük, hogy megértünk a változásra, új életet szeretnénk, akkor nyugodtan fogjunk

hozzá a leltározáshoz: ne csak a tárgyi, anyagi javakban, hanem szellemi, lelki vetületű

dolgainkban is. Lehet, hogy elég csak egy megkövesedett eszmefuttatástól, vagy egy-két

rossz tulajdonságunktól, szokásunktól megszabadulni ahhoz, hogy egy új minőségi

életet éljünk.

Változz, és a világ veled változik – hogy amikor halálunkkor visszanézzünk életünket,

elégedettek lehessünk; és elmondhassuk azt, hogy igen, volt életem a halálom előtt.

Voltak hullámvölgyek, de amikor a hullámvasút tetején voltam, az kárpótolt a rossz

napokért.

MINDEN ÉS SEMMI…

2010 augusztus 9. | Szerző: Nyisztor Melinda

 

Amikor úgy ébredünk, hogy minden mindegy, de semmi sem jó; amikor úgy csinálnánk

valamit, aztán nem csinálunk semmit; amikor kellemes kikapcsolódásra vágyunk

agyilag, helyette viszont zakatolnak a gondolataink mindenről – na talán akkor érdemes

megálljt parancsolni önmagunknak, és a jelenre figyelni. Ilyenkor szoktuk feltenni

magunknak a kérdést: tulajdonképpen mi a bajom? Most mit hisztizek?

 

Vegyük sorra, mi az, ami van:

>   Egészséges vagyok. Minden fennakadás és erőlködés nélkül tudom tenni a dolgom,

csinálhatom, amit kell vagy amihez kedvem van: rendbe tehetem és csinosíthatom az

otthonomat, főzhetek valami finomat a családnak, akik utána majd jól megdicsérnek.

Vagy éppenséggel élvezhetem a szabadságot: olvashatok, kirándulhatok, elmehetnék

futni, vagy ülhetek a számítógép előtt és kedvemre szörfölhetek a neten.

Mert ugyebár volt olyan is, amikor valóra vált a hőn áhított vágyam: csak egy hetet

hadd lehessek itthon, hogy pihenhessek és csinálhassam, amit akarok.

Igen, pihenhettem, sőt, két hétre ki is írt az orvos, a hirtelen jött műtét után. Fizikailag

olyan rosszul voltam, hogy képtelen voltam bármit is tenni. Csak feküdtem az ágyban,

és meredtem a tévé képernyőjére, teljes bambaságban. 1 hét után aztán szabad

akaratomból inkább mentem dolgozni, és a lassú tempóm ellenére is élveztem, hogy

végre nekem is tevékenyen telnek napjaim, mint más embereknek!

Vigyázz, mit kérsz, mert megadatik!

 

>   Van munkahelyem. Pénzből élünk, mese nincs, dolgozni kell. Én abban a szerencsé-

ben részesülhetek, hogy szeretem a munkatársaimat, és kedvvel végzem a munkám.

Persze nálunk sem mindig minden rózsaszín, de ezeket ki lehet heverni. Nincs olyan hely, ahol

ne lenne konfliktus vagy ne vigyorogna ránk az ördög. Nem tagadom, olykor nekem is vannak

kellemetlen napjaim, de van munkám, van miért felkelnem reggelente, és van pénzem, amiből

– ha nem is nagylábon, inkább spórolgatva, de meg tudok élni.

 

>   Van Szerelmem! Szándékosan nem fogalmaztam úgy, hogy van párkapcsolatom. Nekem

fontos, hogy ne csak legyek egy kapcsolatban, hanem éljem is azt minden szépségével és

hullámvölgyével együtt. Az örömök motiválnak, hogy a konfliktusokat ne elsimítsuk, hanem

oldjuk  meg. Nem én egyedül, hanem mi ketten. Ettől vagyunk társak.

Megjegyzem még, én mindig úgy gondoltam, hogy egyedül nem tudnék élni. Nem bírnám

elviselni, és biztos unatkoznék.  Hát elmondom, hogy amikor hipp-hopp úgy alakult a

sorsom, hogy költöztem, de egyedül, az volt életem egyik legszebb időszaka! De ez egy másik

történet…

 

>   Van fedél a fejem fölött – ahogy mondani szokták. Nem az számít, hogy mekkora és milyen,

hanem a mai gazdasági helyzetet nézve, tényleg örülhetünk annak, ha a szó szoros

értelmében van tető felettünk.

Ha ennél a gondolatnál továbbmegyünk, akkor fontos, hogy ott jól érezzem magam benne.

Hogy az valóban az otthonom legyen, számomra a nyugalom, a béke szigete. Ne csak egy

lakás vagy egy ház. Hanem egy burok, ami bár nem véd meg a bajtól, de sajátos atmosz-

férájával segít lecsendesedni és biztonságot nyújt.

 

>    Vannak barátaim. Nem haverok, ismerősök, hanem a szó szoros értelmében barátok.

Akikkel az évek alatt bebizonyítottuk egymásnak, hogy úgy szeretjük a másikat, ahogy van.

Együtt örülünk, de nem sírunk együtt, hanem ha baj van, a másik minden erejét, tudását és

idejét összeszedi, hogy segítsen megoldani a helyzetet. Nem a másik helyett, hanem

támogatva őt. A barátaim nincsenek sokan, egy kezemen meg tudom őket számolni. De nem

a mennyiség a lényeg, hanem a minőség.

 

Szóval amikor feltör bennem a „tulajdonképpen most mi bajom van” – kérdés, akkor a fent

leírtakat elsorolva rájövök, hogy igazából velem van a baj. A válaszom pedig erre az, hogy

igen, bár vannak helyzetek, amikor egy-két napig, – hogy túlzásba ne essünk, megengedett

az önsajnálat, a mártírkodás, a „nemtalálomahelyem” életérzés, de amikor valami

piszlicsáré dolog nem úgy történik, ahogy én akartam, vagy éppenhogy nem történik semmi,

akkor:

–    kezdjük el végre élvezni azt, amink van,

–    tanuljunk meg örülni a most-nak,

–    és hozzuk már ki a maximumot magunkból és a jelen pillanataiból!

Hiszen volt már rosszabb is, és akkor is boldog voltam!