JÖVŐTERVEZÉS

2015 január 4. | Szerző: Nyisztor Melinda

 

Amikor hajt a vágy, hogy valamit megtegyél, magadért, a jövődért…

 

Amikor a lelkesedés a zsigereidet hatja át, és örömmámor úszik át

az egész lényeden: mert itt a lehetőség, tegyed, amit tenned kell..

Amiért éveket vártál és éjjeleket áldoztál…

Amit mindig is magadnak éreztél, de még nem volt a tiéd,

mert kiforratlan volt az egész…

Most itt van egy alkalom, a tudás hatalom – ezzel mindenki egyetért,

mégis van, aki inkább lebeszél… vagy a hátad mögött kibeszél.

Mit tegyél? Hallgass a „reálisan látókra”: minek változtatni, jó volt eddig is!

Tudod, hol a helyed, mi a feladatod – a szádat befoghatod.  Ne kavard meg

az állóvizet, mert nem tudhatod, hogy mi lesz.

Veszélyes a változás, nehogy feleslegesen áldozz rá!

Ez így mind igaz!  De a mostani állóvíz is úgy lett, hogy hoztál egy döntést,

és úgy lett. Talán akkor is voltak ellenszurkolók és drukkerek, akik a helyzetedet

nem könnyítették meg. Három napig csámcsogtak az ügyeden, ma meg már

megy minden tovább a mókuskerékben.

Elcsitíthatod magadban az érzéseidet, megfelelhetsz, ha akarsz a környezetednek.

Ám a vágyak kívánságok maradnak, és mindig benned lappanganak.

Alkalomadtán elő fognak jönni, nem lehet tőlük pihenni.

Elcsitítani őket és bólogatni a népnek ugyanannyi energia,

mintha kiállnál magadért és nem hatna rád a vita.

Szabad neked tenned magadért!

Ha megvan az úti cél, az erő legyen veled, hogy megvalósítsd a saját tervedet!

 

 

HÁLA

2014 december 14. | Szerző: Nyisztor Melinda

 

 

Köszönöm Istenem, az életemet!

Köszönöm a napjaimat, az érzéseimet, a gondolataimat, a történéseimet.

Köszönöm a családomat, a barátaimat, az embereket, akikkel összehozol.

 

Hálás vagyok.

 

Mit adhatnék cserébe Neked, akinek mindene megvan?

Neked nem kell ajándék, pénz, semmi olyan, ami kézzelfogható.

Mit nyújthatnék akkor, hogy ne csak én érezzem, hanem számodra

kifejezhessem a hálát?

 

Talán tudom a választ: azt mutathatom meg Neked, hogy mindent,

amit nekem szolgáltattál: megbecsülöm és a javamra, illetve a többi

ember javára fordítom.

 

Kihasználom az időt, amikor a szeretteimmel lehetek. Számomra hasznosan

töltöm az időt, amikor magam lehetek. Megbecsülöm az embereket, a szavaikat,

a tekintetüket, a köztünk lévő beszédes csendet. Az érzést, hogy együtt vagyunk,

a perceket, az energiát, amit egymásra fordítunk. Elraktározom a szép pillanatokat,

hogy szűkebb időkben legyen miből merítkezni.

Köszönetet érzek aziránt, ami történik velem: ha kellemes, azért; ha fáj, azért,

mert tudom, hogy a kellemetlenségek is tanítanak, nem ok nélkül vannak.

Majd ha elmúlik a fájdalom, akkor valamiben meg fogom érezni

annak a szükségességét.

Örülök mindennek, amit tárgyi javakban kapok, megvásárolhatok.

 

Sokan félnek a hálálkodástól, mert azt gondolják, az azt jelenti,

hogy ők valamivel tartoznak, és adósnak lenni nem jó dolog.

Mondjuk a földi dolgokban bizonyára így van.

De a Mindenhatónak erre nincs szüksége: ő nem akar mást hálánk jeléül,

minthogy alapvetően boldognak lásson bennünket.

Hogy megéljük a pillanatok érzéseit, legyen az bármilyen is

– hiszen előbb-utóbb minden a helyére kerül.

De akkor már – ezekkel a tapasztalatokkal – többek leszünk.

 

 

MUNÍCIÓ

2014 december 10. | Szerző: Nyisztor Melinda

 

 

A szerelem az lételem, megszépíti az életem.

Romantika, nevetés, testközelség, bizsergés – jó átélni mind, s mint

aki a föld fölött jár, két lábbal már, belemerülni és habzsolni a jó érzést!

A szívdobogás szívzörej már, s hallani lehet az ütemét!

Ezt a tempót diktálod, és nem bánod, hogy rohanás az új mérték.

Szép álmokkal, reményekkel kelsz az ágyból reggel, dehogy bánod,

hogy hajnalban szól a vekker!

Ugrasz és készen állsz, ez a nap vajon mit hoz mást, mint tegnap volt

és amit rendelsz, amit úgy kedvelsz – az univerzum amit megtesz,

érted, mert kérted.

Megy minden simán, a szerelmespár mint egy partizán ugrik át számos akadályt!

Nincs lehetetlen küldetés, csak szenvedély – egy betűvel átírt szenvedés…!

De miért kell ahhoz ez a nagy hév, hogy napjaidban mint egy bajnok, légy?

Önmagad valójában is értékes vagy, és ha nincs más, hát becsüld meg magad!

Nem kell ahhoz „jó parti”, hogy megfigyeld, a napjaid igenis szépek lehetnek,

csak magadat kell szeretned, hogy az élet szépségeit észrevedd!

 

“SZÓLJON HANGOSAN AZ ÉNEK!”

2014 november 9. | Szerző: Nyisztor Melinda

De szeretnék tudni jól énekelni!…

A művészet, a kultúra és az önkifejezés egyik legszebb formája szerintem az éneklés.

Nemcsak hogy valamennyi emberi érzést, élményt és gondolatot szavakba önthetjük

általa, de emellé még társul a dallam, a ritmika – és a beszéd, a monológ helyett meg-

születik egy dal! Egy dal, melyet énekelve újra átélhetjük a mondanivalóját, és mind-

eközben új élményt is szerzünk önmagunknak: ez az, elmondtuk, kiadtuk magunkból,

világgá kürtöltük ami ott van bennünk… legbelül… Legyen az öröm, bánat, dráma,

tragédia, komédia. Legyen az múlt, jelen, jövő, megtörtént vagy fikció. De valamiért

bennünk van, és ennek utat kell adni, hadd szóljon!

Lehet halkan, lágyan, gyengéden – simogatva a lelket; és lehet dinamikusan, bátran,

erőteljesen, már-már kiabálva – ha azt követeli meg a hangulat, vagy a bennünk lévő

érzelem.

 

Én eközben sajnos csak azt dúdolgatom – igen sajátos ütemben – hogy “de szeretnék énekelni

tudni!” Általános iskolás koromban az intézménynek a magyar – és a német énekkarának is

tagja voltam, egészen addig, amíg az egyik próbán rám szólt a tanárnő: “Vagy a Melinda

énekel halkabban, vagy a többiek hangosabban”! – Pedig én csak annyira, de annyira átéltem

azt a vidám kis dalocskát! De a többiek nem énekeltek hangosabban…

 

Teltek-múltak az évek, énekfelvételi a tanítóképzőben. Azt gondoltam, megy ez, hát négyes

– ötös voltam énekből! Csak akkor néztem nagy szemekkel, amikor magnóról visszahallgattam

a kornyikálásomat. Úristen, ezt nem tehetem meg a gyerekekkel! Ha ezzel a hanggal

tanítanám őket, egy életre elmenne a kedvük az énekléstől. ( Nem nevelkedne több X-faktor

palánta, és nem születne több Kiscsillag, sem Megasztár! ) Szóval próba, próba, énektanár,

zongora és sok-sok gyakorlás.

Végül sikerült, meglett, de nem úgy, ahogy én szerettem volna. Számomra volt csak kudarc.

Otthon a kisszobában olyan szépen szólt, még a szomszéd is megdicsért, hogy milyen szép

“az a marosszéki kerek erdő”. De ott, a zsűri előtt… a többi száz versenyző meg az ajtó előtt…

A Melinda inkább halkabban énekelt, így nem tudta megmutatni azokat az igen szép magas

hangokat. Szóval az éneklés nem az én utam, ez már többször világossá vált számomra.

 

Viszont a kornyikálásom – akármilyen is – nekem ad egyfajta pluszt. Feltölt. Rádöbbentem

arra, hogy a bátorságommal (hogy ki merem ereszteni a hangom) túlléptem a félelmemen,

leküzdöttem a gyávaságomat. Kvázi kiálltam magamért: én szeretem ezt csinálni, nekem ez

jó, és nem ártok vele senkinek. Akkor miért ne tenném? Szóval egy ilyen egyszerű dolog

ennyi mindent tud adni. Ki gondolta volna még az elején?!

 

Én azt mondom, szeresse magát az ember annyira, hogy megadja magának a belső

szabadságot! Mert mindannyian arra vágyunk. Erre pedig mindig lehet módot találni.

Kinek a tánc, kinek a versek, kinek a kézműveskedés, kinek a sport, és még sorolhatnám

– és meglátjuk, ha rendszeresen időt szánunk arra, hogy lelkünknek kedveskedjünk, az

meghálálja nekünk.

A kisfiamnak viszont mindegy, hogy szól a dal, örül neki. Csak azt nem tudom eldönteni, a

mosolya azt jelenti, hogy velem örül, vagy rajtam nevet – mert nagyon nem mindegy!

 

 

ÉLETÜNK A HALÁLUNK ELŐTT

2011 március 28. | Szerző: Nyisztor Melinda

Van-e élet a halál után? – olvashatjuk e kérdést könyvcímként, újságok hasábjain, vagy

tesszük fel félig viccesen, félig komolyan önmagunknak, barátainknak. Aztán

indulnak az ötletelések, sztorizgatások. Érdekes téma, lehet róla hosszasan beszélgetni.

 

Élet és halál – alfa és omega – létünk két állomása. Egy kisgyermek születése leginkább

örömteli esemény – de valakinek fájdalom, szomorúság. Egy haláleset általában nagy csapás

– de valakinek megváltás, felszabadulás. Ami a kettő között van, az senkinek sem mindegy,

hogy milyen tartalommal telik. Milyen az életünk? Milyen a létünk a halál előtt? …

 

Sokszor a jövőt latolgatjuk, ábrándozunk, tervezgetünk, vagy éppenséggel félünk,

bizonytalanok vagyunk. Ma már az írott és elektronikus sajtó és média nagy teret ad a

jósoknak és jövőbelátó módszereiknek. Nincs ezzel baj, ha tényleg segítenek az embereknek,

és a kérdező a helyén kezeli a válaszokat.

Sok mindent azonban mi is kikövetkeztethetünk jelenlegi életünkből. Nem hiába mondják:

Jelened határozza meg a jövődet. Vagyis nemcsak a jövő után kell kutakodni, hanem

ugyanolyan érdemes a jelen események mélyére nézni.

Sokan akkor döbbenek rá, milyen emberek és milyen életet élnek valójában, amikor valami

nagy tragédia történik: súlyos baleset, betegség vagy egy hozzátartozó halála. A nagy csapás

felhívja a figyelmünket arra, hogy valami véget ért. Egy korszak lezárult, és kezdeti veszi

életünk egy újabb fejezete. Ilyenkor azon igyekszünk, hogy ez az új fejezet sokkal szebb

legyen, mint amilyen az előző volt. Esetleg töltődjön meg olyan új tartalommal, mely egyfajta

biztonságot és nyugodtságot jelent számunkra a fájdalom mellett is.

 

De miért várjuk meg, hogy idáig eljussunk? Miért kell megvárnunk a hatalmas arcul csapást

ahhoz, hogy változtassunk életünkön, önmagunkon, mert a régi sémák már nem

működhetnek?

Életünkben bármikor megálljt parancsolhatunk saját magunknak, hogy elkészítsük a

számvetést. Ehhez nem kell megvárni az új esztendőt, születésnapot vagy bármilyen más

napot. Minden egyes perc egy esély a változtatásra.

A tragédia sem várat magára, nem tudunk választani abban, hogy mikor történjen meg.

Mi van, ha már holnap beköszönt a balszerencse? Nem mondhatjuk, hogy várj amíg

elintézek egy-két ügyet, én még nem készültem fel az utána lévő új életemre.

 

Ha érezzük, hogy megértünk a változásra, új életet szeretnénk, akkor nyugodtan fogjunk

hozzá a leltározáshoz: ne csak a tárgyi, anyagi javakban, hanem szellemi, lelki vetületű

dolgainkban is. Lehet, hogy elég csak egy megkövesedett eszmefuttatástól, vagy egy-két

rossz tulajdonságunktól, szokásunktól megszabadulni ahhoz, hogy egy új minőségi

életet éljünk.

Változz, és a világ veled változik – hogy amikor halálunkkor visszanézzünk életünket,

elégedettek lehessünk; és elmondhassuk azt, hogy igen, volt életem a halálom előtt.

Voltak hullámvölgyek, de amikor a hullámvasút tetején voltam, az kárpótolt a rossz

napokért.

SIKER ÉS BOLDOGSÁG

2010 november 3. | Szerző: Nyisztor Melinda

 

Siker és boldogság. Pozitív töltetű szavak.

Amikor halljuk, vagy olvassuk, kellemes érzés fut át rajtunk, és megadjuk az időt arra,

hogy az erről szóló beszélgetést meghallgassuk, az írást elolvassuk. Mert mindannyian

erre vágyunk – sikerre és boldogságra. De mi a siker? És a boldogság? Amikor fel-

tesszük magunknak a kérdést: sikeres ember vagyok én? Boldog vagyok én? – akkor a

felelet előtt picit gondolkodóba esünk, aztán rávágjuk a választ: igen, sikeres vagyok.

Ezt tapasztaltam akkor, amikor tíz, véletlenszerűen kiválasztott embernek tettem fel ezt

a kérdést.

 

Őszinte örömömre mondom, megdöbbentettek a válaszadások, mert arra számítottam, hogy

az emberek majd hosszasan elgondolkodva visszakérdeznek: miben mérjük a sikert?! De nem.

Nemes egyszerűséggel igennel feleltek, mert a sok panaszkodás és zúgolódás ellenére is

elégedettek az életükkel. Nem arról van szó, hogy minden így kerek, és semmin nem lehetne

változtatni, sőt! De ők tudják azt, hogy a hétköznapok is lehetnek színesek, hogy a borúra derű

jön, és hogy a rossz lehetne még rosszabb. Hogy mi ennek a kulcsa? Közhelyekkel válaszolok

ezekre, mert igenis van bennük ráció: Ha az élet citromot ad, csinálj belőle limonádét. Az élet

olyan, mint a szennyvízcsatorna: hogy mit lehet kihozni belőle, az attól függ, mi lett beleadva.

Az életet nem leélni kell, hanem megélni. És ha ezekkel végképp nem megy, akkor: ha valamit

nem tudsz megváltoztatni, változtasd meg a hozzáállásod. Pontosan erről van szó.

 

A sikert nem kell nagy dolgokba mérni. Mindenkinek megjár és bárki élvezheti az élet apró

örömeit, nemcsak a fiatalok vagy a középkorúak, akik még szépek, egészségek, fittek, trendik

és a jövő nagy reménységei.

A siker betétkönyvébe olyan tételek is írhatóak, mint hogy: egyszerűen jó napom volt ma.

Szépen teljesítettem a vizsgán. Sikerült elintézni egy kusza hivatali ügyemet. Amit mára el-

terveztem, azt mind megcsináltam. Tudtam félretenni egy kis pénzt, vagy maradt annyi, hogy

hosszú idő után vegyek magamnak egy új könyvet, egy új ruhát. Jóízűt beszélgettem a barát-

nőmmel. Felhívott az anyukám, hogy elmondja, szeret engem. A sok munka mellett volt egy kis

időm magamra és a pihenésre. A kedvenc ételemet főztem, amit már oly rég nem készítettem

el…. hosszasan sorolhatnám még, de értjük ugye, hogy miről van szó? Ezek a látszólag

nyűasznyi dolgok igenis sokat számítanak mindennapjainkba, így az életünkbe is.

Tekinthetünk rájuk úgy is, hogy igen, szoktak ilyenek lenni, és? Mi van ebben? Jó volt és kész!

De ha ezeket a dolgokat nem kezeljük tisztelettel, akkor az balsiker. Mert akkor már az ego

győzedelmeskedik a szívünk felett. Ha ezen dolgok iránt alázattal vagyunk, akkor tekinthetjük

őket a mosoly és a vidámság forrásának, amiről tudjuk, hogy kiapadhatatlan.

 

Az is való igaz, hogy a siker nem egyenlő a boldogsággal. Ismerünk olyan embereket, hogy

nagy örömük van a karrierben, és több szomorúságuk a magánéletben. Vagy fordítva.

Ha megtaláljuk az arany középutat, és nem esünk át a „ló túloldalára”, hanem a pár perces

örömforrásoknak is át tudjuk adni magunkat, akkor elmondhatjuk, hogy igenis vannak

sikereink az életben. Ezek táplálnak minket, és boldoggá tesznek.