A szerelem az lételem, megszépíti az életem.
Romantika, nevetés, testközelség, bizsergés – jó átélni mind, s mint
aki a föld fölött jár, két lábbal már, belemerülni és habzsolni a jó érzést!
A szívdobogás szívzörej már, s hallani lehet az ütemét!
Ezt a tempót diktálod, és nem bánod, hogy rohanás az új mérték.
Szép álmokkal, reményekkel kelsz az ágyból reggel, dehogy bánod,
hogy hajnalban szól a vekker!
Ugrasz és készen állsz, ez a nap vajon mit hoz mást, mint tegnap volt
és amit rendelsz, amit úgy kedvelsz – az univerzum amit megtesz,
érted, mert kérted.
Megy minden simán, a szerelmespár mint egy partizán ugrik át számos akadályt!
Nincs lehetetlen küldetés, csak szenvedély – egy betűvel átírt szenvedés…!
De miért kell ahhoz ez a nagy hév, hogy napjaidban mint egy bajnok, légy?
Önmagad valójában is értékes vagy, és ha nincs más, hát becsüld meg magad!
Nem kell ahhoz „jó parti”, hogy megfigyeld, a napjaid igenis szépek lehetnek,
csak magadat kell szeretned, hogy az élet szépségeit észrevedd!
