Nézem, ahogy alszol békésen, formás kis tested megpihen.
Veled együtt alszik a tűz, ami benned ég, a dal,
amit te zenélsz a lelked húrjain, csodaszép!
Oly tiszta vagy és őszinte, bárkit leveszel a lábáról – örökre.
Hallgatom a csendet, ami most körbevesz…
jólesik, de mégiscsak üres.
Nem így volt ez, míg meg nem születtél: beszélt a némaság,
és zenélt a lét. Anyukád, Apukád boldogan élt, de most,
hogy itt vagy, szebb tartalmat ad a fény.
Pezseg benned az élet, örökmozgó játszótárs a léted,
s nem is érted a felnőtteket, akik ebből nem kérnek.
Mosoly és csillogás az arcodon suhan át;
nagy az élni akarás, a vidámság-habzsolás!
Így van ez jól, könnyű még Neked,
nekünk is könnyebb, ahogy tanítod az életet!
