FELELŐSSÉG ÉS GONDOLAT

2010 augusztus 6. | Szerző: Nyisztor Melinda |

 

Felelősség és gondolat. Első hallásra talán felvetődik a kérdés, hogy függ össze ez a

két szó: hiszen felelősséget vállalhatunk a szavainkért és a tetteinkért, de hogy mit

gondolunk, az mindenkinek a magánügye. A fejünkbe nem láthat be senki. Igen, ez

így van, ez megnyugtató – lélegzünk fel sokszor…de mi a helyzet az univerzális 

törvénnyel:  mint bent, úgy kint. Ismerjük, tudjuk jól, mindenki a saját bőrén

tapasztalhatja: ha lelkileg rendben vagyok, jól haladnak a dolgaim is.

 

Azonban ne feledkezzünk meg arról, hogy minden gondolattal kezdődik. Semmi sem létezik,

ami korábban ne lett volna gondolat. És bár nem minden gondolat válik valóra, de ami sok-

szor foglalkoztatja elménket, az előbb-utóbb megjelenik az életünkben; legyen az olyan, amire

nagy szeretettel, vagy erőteljesen, de nem erőltetett vágyakozással gondolunk, vagy akár épp

ellenkezőleg: amivel kapcsolatosan dühöt, haragot vagy gyűlöletet érzünk.

Sorolhatnék példákat, de talán mindenki szeme előtt lepergett most egy-egy konkrét, meg-

történt esemény. És éppen itt kapcsolódik össze egymással a két dolog: gondolatainkért a

teremtésre való képessége miatt felelősséggel tartozunk. Nem is annyira mások érdekében,

sokkal inkább önmagunk miatt. Ahogy előttem már mások megfogalmazták:

 

Gondolataid mondják meg, hogy ki vagy és milyen életet kapsz osztályrészül. Ha például

valaki sokszor másokat bírál, ítélkezik, akkor egyszercsak ő is a rosszindulatú emberek

áldozata lesz. Ha pedig valaki inkább jó szándékú, a vágyaira és a hitre koncentrál, arra,

hogy a siker és a szerencse jegyese lehet, akkor ő majd learathatja munkáinak gyümölcsét.

Ne ijedjen meg senki, hiszen persze ez a valóságban nem ilyen szélsőségen történik:

emberek vagyunk, hibázunk, megbotlunk. Csak az nem mindegy, hogy tanulunk-e az

esetből, vagy többször belelépünk ugyanabba a folyóba, hogy aztán ránk törjön a sírás,

és magunkon kívül mindenki mást hibáztassunk. És nem mindegy az sem, hogy egy pofon

után hogy állunk talpra újra. Ez is a felelősség része, ami egy gondolattal kezdődik.

Értjük ugye? Felindulásból nem érdemes döntéseket hozni.

 

A csendben azonban kapcsolatba kerülünk legmélyebb önmagunkkal.

De a tartalmas gondolat önmagában nem elég. Át kell váltani cselekvéssé, hogy életünket

valóban betöltse. Senki nem egy előre teljesen kigondolt tervet teljesít élete során, úgyhogy

nem dőlhetünk hátra kényelmesen:ja, hát szegény én, nekem ez a sorsom, nem tehetek

semmit…. Nem?  De Igen!

 

Nagyon sok múlik rajtunk. Bár a fontosabb állomások adottak, de a saját döntési

szabadságunk határozza meg, hogy miként jutunk el egyik pontból a másikba. Sorsunk

tehát a kezünkben van. Mindennap learatjuk, amit vetettünk, és elvetjük azt, aminek akár

már másnap meglesz a hozama. Nemcsak a részesei vagyunk a teremtésnek, hanem az

aktív résztvevői is.